2012. április 12., 13:092012. április 12., 13:09
A pénzügyi tárca vezetője szerint a Világbank igazgatótanácsa június elején tárgyalhat az elővigyázatossági hitelegyezményről. Hozzátette: a hitel biztosításának előfeltétele az adóhatóság (ANAF) átszervezése.
Drăgoi hangsúlyozta: Románia nem kívánja elkölteni a pénzt, a megállapodás csak tartalékként szolgálna, ha az európai gazdasági válság váratlan helyzettel szembesítené az országot.
Romániának jelenleg mintegy 5 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodása van, amit a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal kötött. Ezt a szerződést 2011 tavaszán írta alá a kormány a nemzetközi szervezetekkel. Bukarest szerint eddig nem kellett igénybe venni a hitelt.
Románia először 2009-ben kötött kétéves időtartamú, 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást az IMF szervezésében. Ezt a készenléti hitelt az IMF és az Európai Bizottság mellett a Világbank is biztosította.
Egyébként Tony Lybek, az IMF romániai képviselője csütörtökön közölte, hogy a nemzetközi pénzintézet küldöttsége április 24 és május 7 között Romániába látogat, hogy ötödik alkalommal értékelje az elővigyázatossági hitelegyezményben rögzített feltételek teljesítését. Ez lesz az utolsó IMF-delegáció, amelyet Jeffrey Franks vezet, helyét nemsokára átveszi a holland Erik de Vrijer.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.