Hirdetés

Új adó a környezetvédelmi bélyegilleték helyett?

A környezetvédelmi bélyegilleték helyett éves adót vetnének ki a gépkocsikra: a Moldován József RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett tervezet szerint az illeték annál nagyobb lenne, minél régebbi a jármű, hiszen ettől függően növekszik a környezetszennyezés mértéke.

2015. december 08., 18:482015. december 08., 18:48

2015. december 08., 20:402015. december 08., 20:40

Az új adó így ellentétesen működne a jelenleg érvényben lévő környezetvédelmi bélyegilletékkel, amelynek értéke az autó régiségével egyenes arányban csökken azon elv mentén, hogy minél korábban gyártották a járművet, annál kevesebb ideig fog működni, vagyis kisebb időtartamig fogja szennyezni a környezetet, mint egy új gépkocsi.

Egy másik fontos újdonság, hogy az új közterhet minden évben a helyi adókkal és illetékekkel egyszerre kellene kifizetniük az autótulajdonosoknak. Ezzel szemben a bélyegilletéket csak a gépkocsi nyilvántartásba vételekor kell leróni, illetve abban az esetben, ha az autó más nevére kerül, az előző tulajdonos pedig nem fizette be az összeget. A tervezet egy másik fontos előírása, hogy az illetékből származó öszszeg már nem teljes egészében a Környezetvédelmi Alapba folyna be, a közteher 30 százaléka ugyanis a helyi önkormányzatok költségvetésébe kerülne.

A tervezetről a Profit.ro hírportál számolt be, amelynek tájékoztatása szerint az új gépkocsiadó nem egy egységes éves összeg lesz, hanem évről évre növekszik. A tervezet alapján így gyakorlatilag a mostani környezetvédelmi bélyegilleték összegét elosztják azokra az évekre, amíg a jármű működőképes, de a szétosztás nem egyenlő mértékben, hanem az autó régiségével megegyező arányban történik.

Az elosztásnál azt fogják figyelembe venni, hogy az országos gépkocsi-nyilvántartó hivatal (RAR) becslése szerint egy jármű átlagos élettartama 15 év. A tervezet arra is kitér, hogy az adó értékének meghatározásánál használt mutatókat folyamatosan aktualizálni fogják aszerint, hogy „az Európai Bizottság irányelvei alapján milyen előírásokat lehet gyakorlatba ültetni az ágazatban”.

Moldován József a Profit.ro-nak úgy nyilatkozott: a dokumentum elkészítésénél azt az elvet tartotta szem előtt, hogy „aki nagyobb mértékben szennyezi a környezetet, fizessen többet”. A képviselő szerint a most hatályban lévő jogszabályok egyáltalán nem tartják tiszteletben ezt a nézetet. A politikus arra is kitért, hogy az autótulajdonosok által kifizetendő pontos összeget az illetékes minisztériumok fogják meghatározni, a tervezetben ugyanis csak az adó, valamint az éves kiigazítás kiszámítására vonatkozó képletet adták meg. Moldován elmondása szerint az elképzelést mindegyik parlamenti párt támogatja, így nagy esély mutatkozik arra, hogy a tervezetet elfogadják.

Az RMDSZ-es képviselő érvelése szerint a bélyegilletéket váltó közteher az autótulajdonosoknak is kedvező lesz, hiszen a gépkocsira kivetett összeget nem egyszerre, hanem éves részletekben kell majd kifizetniük. Hozzátette: mindennek a romániai autópiacra nézve is jótékony hatása lesz, az illeték szétosztása ugyanis mind a belső termelést, mind az importot növelni fogja, a tulajdonosok pedig nem lesznek arra kényszerülve, hogy azokban a szomszédos országokban jegyeztessék be járművüket, ahol nem vagy kevesebbet kell fizetni a regisztráció esetén. Moldován szerint ugyanakkor a kezdeményezés új, kevésbé környezetszennyező autók vásárlására fogja ösztönözni a polgárokat.

A gépkocsikra vonatkozó adót elsőként 2007 januárjában, Románia európai uniós csatlakozása nyomán vezették be, azóta pedig tizennégy alkalommal módosították a különböző nevek alatt futott közterhet, az Európai Bizottság ugyanis szinte mindegyik esetben arra figyelmeztette az országot, hogy a kirótt illeték diszkriminálja a bizonyos kategóriákba tartozó tulajdonosokat. A folyamatos módosításokra emellett azért is szükség volt, mert az évek során több százezer állampolgár fellebbezett bíróságon az illeték ellen: a hivatalos adatok szerint több mint 500 ezer autótulajdonos kezdeményezett már pert, ezek közül pedig csak 200 ezer ügyet zártak le.

A most érvényben lévő környezetvédelmi illetéket 2013 márciusában vezették be a gépkocsi-regisztrációs adó helyett. A két és fél évvel ezelőtti módosítás nyomán mintegy 10 százalékkal emelkedett az Euro 3-as és az Euro 4-es szennyezéskibocsátási követelményeknek megfelelő járművek illetéke, míg a régebbi gépkocsikra kirótt összeg 60–90 százalékkal csökkent. A környezetvédelmi minisztérium idén februárban közölte: elképzelhető, hogy az autóadót 2016-tól ismét módosítják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés