
Klaus Johannis államfő tanácsadója, Cosmin Marinescu fogadta csütörtökön a Cotroceni-palotában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét, élén az új romániai felelőssel, Reza Baqirral.
2016. január 14., 20:002016. január 14., 20:00
A Mediafax hírügynökség értesülései szerint ez amolyan bemutatkozó látogatás volt, így nagy valószínűséggel a 15-éig tartó vizit során nem is találkoznak az államelnökkel, csak majd a márciusban esedékes időszakos felülvizsgálati látogatáson. A kiszivárgott információk szerint a csütörtöki találkozón a gazdasági helyzetről esett szó, és egy újabb megállapodás lehetősége is szóba került, ám ezzel kapcsolatban nem hangzottak el konkrétumok.
Mint ismeretes, a Ponta-kormány korábban kilátásba helyezett egy újabb megállapodást a washingtoni székhelyű pénzintézettel, ám jóval rugalmasabb szerződést szerettek volna a korábbiaknál. Romániának jelen pillanatban nincs hatályos szerződése az IMF-fel, a legutóbbi 2015 szeptemberében járt le pozitív értékelés nélkül, a kormány ugyanis nem teljesítette a dokumentumban vállalt szerkezeti reformokat, az állami tulajdonban lévő vállalatok sorsa például nem rendeződött azóta sem.
Reza Baqir Andreea Schaechtert váltja, akinek két és fél év után most járt le megbízatása. Reza Baqir 2000 óta dolgozik az IMF-nél, ő vezette az adósságpolitikai osztályt. Schaechter 2013 júniusa óta vezette a romániai, ukrajnai és koszovói küldöttséget, ő akkor Erik de Vrijert váltotta, aki 2012 nyarán vette át a megbízatást Jeffrey Frankstől.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
szóljon hozzá!