
Július elseje után 1450 lejes üdülési csekket kapnak a közalkalmazottak – jelentette be szerdán Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke, miután a munkáltatók és a kormány képviselőivel egyeztetett a pénzügyminisztérium székhelyén.
2017. január 25., 18:052017. január 25., 18:05
2017. január 25., 19:252017. január 25., 19:25
Kijelentései olyan kontextusban hangzottak el, hogy hétfőn került fel a pénzügyi tárca honlapjára egy sürgősségi kormányrendelet-tervezet, amely a közszférában dolgozóknak járó különféle juttatások – étkezés utalványok, üdülési csekkek, prémiumok – nyújtását felfüggeszti az idei év végéig.
„Az egyeztetések nagyvonalakban a 2017-es költségvetés makrogazdasági paraméterit érintették. Ami fontos, szavatolták, hogy van fedezet az elfogadott fizetésemelésekre, az üdülési csekkek nyújtását pedig csak július elsejéig függesztik fel, akkortól minden közalkalmazott a minimálbér összegének megfelelő, azaz 1450 lejes üdülési csekket kap\" – jelentette be a tanácskozást követően a szakszervezeti vezető. Azt mondja, már csak amiatt van hiányérzete, hogy a prémiumok felfüggesztve maradnak. Mint ismeretes, a közalkalmazottaknak járó különféle juttatásokat a gazdasági világválság begyűrűzését követően függesztették el, és azóta minden évben meghosszabbították a megszorításokat.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!