2012. január 04., 09:332012. január 04., 09:33
A politikus hétfői bejegyzésében úgy fogalmaz: meggyőződése szerint 2012-ben bebizonyosodik, hogy a kormány megfelelő gazdasági és fiskális intézkedéseket, valamint reformokat fogadott el, illetve valósított meg a kulcsfontosságú gazdasági ágazatokban és szociális téren. „Romániát egyaránt pozitívan értékelik a nemzetközi pénzügyi intézetek és a többi európai kormány” – írta Udrea.
A miniszter szerint a 2011-es esztendő pozitív hozadéka, hogy az új évben könnyebb lesz a gazdasági helyzet, még úgy is, hogy a válság nem ér véget. „A kormány képes lesz kifizetni a béreket és a nyugdíjakat, Románia továbbra is vonzó marad a külföldi befektetők számára, tovább növekedik a gazdaság, jóval hatékonyabban használjuk föl az európai forrásokat, és a bátorság és felelősség példájaként tartanak majd számon” – vélekedik az idegenforgalmi tárca vezetője.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.