HIRDETÉS

Turisztikai miniszter: 2018 első negyedévében kaphatják meg az üdülőjegyeket a közalkalmazottak

Hírösszefoglaló 2017. december 12., 15:54 utolsó módosítás: 2017. december 12., 15:59

Az üdülési jegyeket 2018 első évnegyedében osztják ki, ezekre 842 millió lejt szánt a minisztérium a 2018-as költségvetésből – nyilatkozta kedden Mircea Dobre turisztikai miniszter.

Fotó: Facebook/turisztikai minisztérium

„A jövő évben osztjuk szét az üdülési jegyeket. Arról egyeztettünk, hogy minden központi közintézmény a jövő évben osztja ki, mert a 842 millió lejt előirányoztuk a 2018-as költségvetésben.

Az üdülési járandóság értéke 1450 lej alkalmazottanként, és ezt üdülési jegy (voucher) formájában kapják meg. Ezeket minden közintézmény odaítélheti, amennyiben az összeget belefoglalták a költségvetésükbe”

– mondta az Agerpres szerint a miniszter.

HIRDETÉS

Az üdülési jegyet csak annak tulajdonosa használhatja fel, ugyanis névre szólóak lesznek, és csak a programban részt vevő szolgáltatóknál érvényesíthetők. A miniszter szerint bevonhatják azon vendéglátó egységek vagy turisztikai irodák engedélyét, amelyek nem annak tulajdonosától fogadják el az utalványt.

Az is elhangzott, hogy a hazai turizmus 2017-ben 47%-os növekedést könyvelhetett el. A szaktárca vezetője Brassópojánán vett részt egy megbeszélésen, amelyet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) képviselőivel és a vendéglátó egységek vezetőivel közösen tartottak, a közelgő téli ünnepek alkalmával.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS