
Fotó: Gecse Noémi
Túlzsúfolt és régi a romániai otthonok legnagyobb hányada, ám európai összevetésben nálunk a legnagyobb a saját tulajdonú lakásban élők aránya.
2018. február 22., 09:222018. február 22., 09:22
Bár Romániában van a legtöbb lakástulajdonos európai uniós viszonylatban, nálunk a legkisebb a lakások felülete, ráadásul sok közülük régi panelházakban található, amelyek korszerűsítésre, felújításra szorulnak – hangzott el a lakáshiteleket nyújtó bankok képviselőinek hétfői bukaresti konferenciáján, amelyről az Economica.net gazdasági hírportál számolt be.
Ionuţ Dumitru, a Raiffeisen Bank Románia vezető közgazdásza felszólalásában rámutatott,
A korukról pedig mindent elmond az a statisztikai adat, amely szerint a romániai lakások alig 18 százaléka épült a rendszerváltás, vagyis 1990 után, éppen ezért Dumitru szerint jelen pillanatban csak a rendelkezésre álló lakásállomány korszerűsítése jelenthet megoldást a lakhatási körülmények javítására. A konferencián ugyanakkor a felszólalók arra is felhívták a figyelmet:
miközben az uniós átlag 16,6 százalék. Az egy főre eső szobák száma városi környezetben 1,1 volt, vidéken valamivel jobb a helyzet, ott 1,7. A romániai lakások főbb problémáit a fürdőszoba és a folyó víz hiánya jelentik: a lakosság 30 százaléka él ilyen körülmények között, miközben az európai átlag 1,9 százalék. Listavezető ellenben Románia abban a tekintetben, hogy a lakosság többnyire a saját tulajdonában levő otthonban él – az itteni 96 százalékos átlaghoz képest az uniós csak 69,5 százalékos.
Úgy tűnik ugyanakkor, hogy akinek nincs lakása, nem szívesen igényel jelzáloghitelt az otthonteremtéshez: Romániában a legalacsonyabb a jelzáloghitelből vásárolt lakások aránya, alig 0,9 százalékos, miközben az európai átlag 40,1 százalék.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!