
Meglehetősen furcsa elgondolás, hogy az országos adóhatóság (ANAF) bármikor bármilyen információt kikérhet a bankoktól – fogalmazta meg lapunk megkeresésére Diósi László.
2016. július 28., 19:382016. július 28., 19:38
2016. július 28., 20:242016. július 28., 20:24
Az OTP Románia vezérigazgatója nem látja szükségesnek ezt a szigorítást, és szerinte ilyen gyakorlatra nincs is példa, hiszen ha bármilyen gazdasági bűncselekmény gyanúja felmerül, ügyészségi vagy bírósági határozattal úgyis kikérhetik ezeket az adatokat, a hatóságok élnek is ezzel a lehetőséggel, azonkívül a számlatulajdonos kérésére bármilyen információt kiad a bank.
Visszavonulót fújnak?
A bankárt azt követően kérdeztük a témáról, hogy a pénzügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott, az online pénztárgépeket kötelezővé tevő jogszabályt kiegészítő tervezet értelmében az adóhatóság információkat kapna a bankkártyával fizető ügyfélről. A dokumentum szerint az ANAF megkapná a bolt azonosítóját (ID), a POS-terminál ID-ját, a számla számát, értékét, kibocsátásának időpontját, a kártyaelfogadó intézmény kilétét, a kártya számát, a kifizetési jóváhagyás kódját.
Tehát a tervezet értelmében az adóhatóság megkapna minden lehetséges információt az eladóról és a vevőről, ami jelen pillanatban csak bírói végzéssel érhető el. De úgy tűnik, a negatív sajtóvisszhang nyomán visszavonulót fúj a pénzügyi tárca. A Hotnews.ro hírportál megkeresésére ugyanis a minisztérium csütörtökön azt közölte, latolgatják, hogy a tervezetben kért adatok egy részéről lemondjanak. Példaként a vásárló bankkártyájának a számát említik. De készek lemondani minden olyan adat igényléséről, amelyek nem állnak a bankok rendelkezésére, azt viszont, hogy pontosan milyen információkról van szó, nem említik.
Kell az adózási fegyelem
„Magánszemélyek esetében még kevésbé érthető ez a szigorítás, hiszen ma már mindenki számlára kapja a jövedelmét, másrészt adóellenőrzés során bírósági vagy ügyészégi felhatalmazással bármikor bekérhetik az adatokat\"– fejtette ki kérdésünkre Diósi László, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen lépés nem növelné a pénzintézetek iránti bizalmat.
Az OTP Románia Bank vezérigazgatója ugyanakkor az online pénztárgépek bevezetésének hasznára is rámutatott, hiszen mint mondta, Románia egyik legnagyobb problémája az adózási fegyelem, ezért kerül kevés pénz a rendszerbe, ez pedig kihat az egészségügy vagy éppen a nyugdíjrendszer helyzetére is. „Európai összehasonlításban Romániában a legalacsonyabb az adót befizetők fegyelme, ez olyan furcsa mutatókból is kiderül, mint hogy nagyon kevés a cigaretta vagy alkohol után befizetett áfa, mert a többség a feketepiacról vásárol, vagy hogy szokatlanul alacsony a boltok forgalma\" – magyarázta a bankigazgató.
Szerinte ebből a megközelítésből a pénztárgépek online működtetése forradalmi lépés lehet, sokat javít majd az adózás fegyelmén, megnöveli a költségvetés bevételét, és kifehéríti a gazdaságot. Mint hangsúlyozta, Magyarországon már évek óta kifogástalanul működik a rendszer, bár a bevezetésekor ott is volt ellenállás, azóta kiderült, hogy egészen más szintre emelte az adófegyelmet.
„Ennek az intézkedésnek minden tisztességes ember csak örülhet, hiszen az ügyeskedők nem tudják majd megkerülni az adózást\" - hangsúlyozta Diósi László, emlékeztetve, különböző szabályozásokkal már eddig is próbálták a készpénzforgalom ellenében az online, kártyás rendszert erősíteni. Ilyen korlátozás volt, hogy a cégek esetében nem haladhatja meg a tízezer lejt a készpénzkifizetés, hiszen a sok készpénzhasználattal lehet adót kerülni. Ami a számlákon átfolyik, azt már nem lehet elrejteni, ezért is értelmetlen a bankár szerint az intézkedés, hogy az adóhatóság bármikor, bármilyen adatot a számlatulajdonos beleegyezése vagy a nyomozó hatóságok határozata nélkül bekérhessen.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!