Hirdetés

Tovább késik az észak-erdélyi autópálya átadása

Immár hivatalosan is megerősítették, hogy az eredetileg megszabott határidőre, azaz 2012 decemberére nem készül el a Borsot Brassóval összekapcsoló észak-erdélyi autópálya.

Bálint Eszter

2011. május 03., 09:292011. május 03., 09:29

A Mediafax hírügynökség információi szerint az új kivitelezési határidőt a későbbiekben jelölik meg, a szerződésben érintett felek – a közlekedésügyi minisztérium és az országos autópálya-építő társaság, valamint a sztrádát építő amerikai Bechtel vállalat már elkezdték az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat. „A költségvetési megszorítások, illetve a már elvégzett munkálatok ellenértékének ki nem fizetése miatt a Bechtel visszafogta az ütemet és csökkentette a munkások számát. A szaktárca és a sztrádaépítő állami társaság már tárgyalásokat kezdtek az adósság átütemezéséről, a költségstandardok betartásáról, illetve a kivitelezési határidők módosításáról. Amint ezek a gondok megoldódnak, meg lehet jelölni az új átadási időpontot” – nyilatkozták a hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő források.

Mint ismeretes, az összesen 415 kilométeresre tervezett autópályából alig több mint 10 százalék épült meg hét év alatt, amióta zajlanak a munkálatok. Anca Boagiu szállítási tárcavezető nemrég a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a nyárig – a költségvetés-kiigazításig – egyetlen banit sem tudnak átutalni a Bechtel számlájára, így nem lehet elkezdeni a munkálatokat a Berettyószéplak–Bors-szakaszon. A tavalyi év folyamán egyébként a kormány összesen 965,1 millió lejt fizetett ki az amerikai sztrádaépítőnek, amiből 867,8 millió lej a 2009-ben elvégzett munkálatok ellenértékét jelentette. A Mediafax birtokába jutott, hivatalos minisztériumi dokumentum értelmében az idei évi költségvetésből 148 millió lejt különítettek el az észak-erdélyi autópálya építésére, olyan körülmények között, hogy a tavalyi év végén az adósságállomány elérte a 600 millió lejt. A hivatalos források szerint az elmaradások most több mint 100 millió euróra rúgnak, s a késedelmi büntetőkamat is meghaladja a 2 millió lejt.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Gândul internetes portál napokban végzett számításai szerint, amióta a demokrata-liberális többségű kabinet hatalmon van, összesen 53 kilométer autópályát sikerült átvenniük, s 630 kilométer országutat javítottak meg. Erre az országos út- és autópálya-építő szakhatóság közlése szerint 3,4 milliárd euró állt rendelkezésükre 2009–2010-ben. A portál számításai szerint Emil Boc miniszterelnöksége alatt napi 62 méter autópálya épült. Ebben az ütemben azonban – hívják fel a figyelmet – további mintegy 35 évig kellene hatalmon maradnia, hogy teljesíteni tudja az ezer kilométer autópályáról szóló kampányígéretét. A portál szerint ugyanakkor az idei év folyamán egyetlen kilométernyi sztrádaszakaszt sem fognak már átadni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés