HIRDETÉS

Tovább késik a Szászsebes–Torda-autópálya átadása

Bálint Eszter 2018. február 16., 16:38

A sokadik határidőre sem sikerült elkészülnie a kivitelező cégnek a Szászsebes–Torda-autópálya 3-as és 4-es szakaszával, így tovább csúszik az átvétel.

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Ugyan csütörtökön a közúti infrastruktúráért felelős országos vállalatnak (CNAIR) át kellett volna vennie a kivitelezőtől a Szászsebes–Torda-autópálya 3-as és 4-es szakaszának csaknem 30 kilométerét, a munka még javában zajlik.

Alin Șerbănescu, a CNAIR szóvivője az Economica.net gazdasági hírportálnak elmondta, az általuk foglalkoztatott tanácsadó azt javasolta, hogy halasszák el az átvételt, mivel még dolgoznak az árkokon, a kerítéseken és más biztonsági elemeken.

HIRDETÉS
Becsléseink szerint valamikor márciusban történhet meg az átvétel”

– közölte az illetékes.

Amint arról korábban beszámoltunk, az útügyi hatóság szakemberei január 10-én látogattak ki a még tavaly decemberben elkészült 4-es szakaszra, amelynek több mint fele Kolozs megye területén megy át, és mivel rendellenességeket tapasztaltak, kérték ezek kijavítását, és úgy tűnik, a kivitelező még nem ért a végére.

Mint ismeretes, a Szászsebes és Torda közötti autópálya tervezett teljes hossza 70 kilométer, a beruházás több mint kétmilliárd lejbe kerül, amelynek 85 százalékát az Európai Unió kohéziós alapjaiból finanszírozzák, az ország központi büdzséje pedig a költségek fennmaradt 15 százalékával járul hozzá az autópálya-építéshez. Az eredeti tervek szerint már 2016-ban át kellett volna adni a IV-es páneurópai folyosó részét képező dél-erdélyi sztrádát az észak-erdélyi autópályával összekötő autópályát, azonban az építkezési engedélyek késői kibocsátása miatt jelentős mértékben megcsúsztak a munkálatok.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS