Miután a féléves mélypont után szerdán úgy tűnt, hogy magához tér a román deviza az egységes európai fizetőeszközhöz képest – hiszen újfent 4,5 lej/euró alatti árfolyamot regisztráltak –, csütörtökön újra a pszichológiai küszöb fölé emelkedett a hivatalos kurzus.
2014. január 09., 19:382014. január 09., 19:38
A Román Nemzeti Bank (BNR) által közölt referencia-árfolyam 4,5290 lej/euró volt, ami újra hat hónapos mélypontot jelent, ennél magasabb a kurzus utoljára 2013. június 20-án volt. A tavalyi év maximuma egyébként 4,5535 lej/euró volt, ezt június 7-én regisztrálták.
Gyengült a román fizetőeszköz az amerikai dollárhoz képest is, a hivatalos árfolyam 3,3267 lej/dollár volt – legutóbb november 11-én volt hasonlóan erős az amerikai deviza a román valutához képest. Az aranyhoz viszonyítva is értékvesztésről beszélhetünk, hiszen a nemesfém grammonként 63 banival lett drágább, elérve a 131,1384 lejt.
A román deviza lejtmenetének okát a pénzpiaci szakemberek Mugur Isărescu jegybankelnök előző napi kijelentésével magyarázzák. A központi pénzintézet vezetője ugyanis szerdán arról beszélt, hogy szerinte a monetáris szigor enyhítése nyomán gyengülnie kellene a lejnek.
Amint arról beszámoltunk, szerdai ülésén a BNR igazgatótanácsa huszonöt bázisponttal 3,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, s ezzel párhuzamosan a kereskedelmi bankok kötelező lej és valuta tartalékrátájának mérsékléséről is határozott. A lej esetében 12 százalékra csökkentette 15 százalékról a tartalékrátát, a valuta esetében pedig 18 százalékra a korábbi 20 százalékról az eszközállományhoz képest.
Maradt az eurókamat
Nem változtatott, továbbra is 0,25 százalékon hagyta alapkamatát az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén. Az EKB legutóbb 2013. november 7-én csökkentette 25 bázisponttal 0,50 százalékról 0,25 százalékra alapkamatát, azt megelőzően pedig 2013. május 2-án ugyancsak 25 bázisponttal, 0,50 százalékra. Az euró árfolyama a döntést követően 1,3606 dollár volt, az euró 0,25 százalékot erősödött csütörtökön a dollárral szemben.
Isărescu egyébként szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, a monetáris lazítás után félő, hogy mégsem gyengül a lej, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindössze 1 százalékos volt az értékvesztés. Szerinte amíg az árfolyam 4,4 és 4,5 lej/euró között mozog, addig a maga 2 százalékos ingadozásával bőven az 5 százalékos egyensúlyi intervallumon belül marad, így szerinte hagyni kell a kurzust, hogy „végezze a dolgát, hiszen ennek gazdasági szerepe van”.
A dealerek szerint a piac úgy értelmezte a jegybankelnök kijelentéseit, hogy a központi pénzintézet magasabb árfolyamot szeretne, ez pedig be is következett. A bankközi kurzus egyébként már a reggeli órákban meglódult, délre már elérte a 4,54 lej/eurós szintet is.
Az ING Bank csütörtöki elemzése szerint a BNR szerdai döntései, illetve a bizonytalansággal szembeni ellenálló-képesség arra utal, hogy a jegybank nem tart attól, hogy erős nyomást gyakorolnának a lejre.
„Azonban a nemzeti deviza rövidtávú megerősödésére utaló prognózisunkat mérsékeltük, az ingadozás ugyanis jelentős volumenű volt, ami jelentheti a jelenlegi szinten történő konszolidációt” – fogalmazták meg az ING szakértői. Hozzátették azonban, hogy a nagyon rövidtávú fejleményeken túl továbbra is hiszik, hogy a román deviza pozitívan fog teljesíteni, ugyanis az előrejelzéseik szerint jelentős mértékben bővül a bruttó hazai termék (GDP), illetve más mutatók is kecsegtetőek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!