Hirdetés

Tovább „zöldül” a romániai gépkocsipark

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az idei év első két hónapjában is fokozódott a romániai lakosság érdeklődése a környezetkímélő személygépkocsik iránt: 75 százalékkal nőtt a zöld technológiát használó autók eladása a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

Bálint Eszter

2018. március 28., 15:092018. március 28., 15:09

A Romániai Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, januárban és februárban összesen 392 környezetkímélő autót adtak el Romániában. Ezek közül 158 – azaz nyolcszor több, mint a tavalyi első két hónapban – elektromos autó volt, 234 pedig hibrid meghajtású, ez 14,1 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

Az összes eladott új gépjármű számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya 2,4 százalék, míg a tavalyi első két hónapban 1,7 százalékra volt tehető.

Hirdetés

A legkelendőbb elektromos autónak a Volkswagen által gyártott modell bizonyult, amelyből 78-at adtak el, ezt a Smart követi 33 darabbal, majd a BMW (18), a Mercedes Benz (9), a Volvo (8), a Renault (4), a Porsche (3) következik a sorban. A hibrid autók piacát a Toyota vezeti 196 eladott járművel, a második helyen a Lexus áll (16), majd a Kia és az Audi következik (8-8 darab). Amint arról korábban írtunk, az APIA statisztikái szerint 2017-ben összesen 2811 környezetkímélő járművet értékesítettek Romániában, ami 136,7 százalékos növekedést jelent a 2016-os esztendőhöz viszonyítva.

Az összes eladott új autó számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya elérte tavaly a 2,2 százalékot. 

A következő hónapokban pedig még látványosabb növekedésnek lehetünk szemtanúi, miután hétfőn útjára indult a Roncsautó plusz program, aminek keretében a száz százalékosan elektromos meghajtású járművek vásárlása esetén 45 ezer lejes, a hibrid autók esetében pedig 20 ezer lejes támogatást igényelhetnek az érdeklődők, utóbbi esetében feltétel a kilométerenkénti legtöbb 50 grammos szén-dioxid-kibocsátás.

Fontos kiemelni, hogy az előírások szerint a Roncsautó plusz programban a tulajdonosoknak nem kötelező leadniuk régi autójukat,

ám ha mégis úgy döntenek, hogy leadják és kiíratják forgalomból régi, nyolc évnél idősebb járművüket, a 45 vagy 20 ezer lejes támogatás mellett megkapják a régi autó kivonásáért járó 6500 lejt is.

Idén is fut ugyanis az immár hagyományosnak számító Roncsautó program is, aminek a keretében – mint ismeretes – a nyolcévesnél idősebb autókat lehet leadni az ócskavastelepeken,

a pályázó pedig az új autó vásárlásakor kapja meg a támogatást, miután igazolta az autókereskedésnél, hogy megsemmisíttette és kiíratta forgalomból régi járművét. Feltétel emellett az is, hogy az igénylő romániai lakcímmel rendelkezzen, és ne legyenek tartozásai. Fontos változás az is, hogy idén (a tavalyi évhez hasonlóan) kilométerenként legtöbb 120 gramm, 2019-ben pedig legtöbb 110 gramm szén-dioxid-kibocsátású új autót vásárolhatnak a pályázók a régi autó után járó 6500 lejes kedvezménnyel.

Ehhez hozzáadódhat további 1700 lej abban az esetben, ha hibrid autó vásárlása mellett dönt a pályázó,

illetve 1000 lej azoknak, akik 98 grammosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gépkocsit vásárolnának. A 6500 lejes alaptámogatás és a két ökobónusz értéke össze is adódhat, tehát a pályázó egyszerre mindhárom támogatást megkaphatja, így összesen 9200 lejes árejtésben részesülhet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés