
Márciusban történelmi mélypontra, 486 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 5,3 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.
2017. május 02., 14:532017. május 02., 14:53
Romániában 1994 óta – az európai normáknak megfelelő statisztikakészítés kezdete óta – nem volt ilyen alacsony az állás nélküliek száma – írta kedden a News.ro román hírügynökség.
Februárhoz képest mintegy 2780-nal csökkent a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb az előző hónapban jegyzett 5,4 százalékhoz mérten. Tavaly márciushoz képest 75 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, 2016 elejéhez képest több mint 96 ezerrel kevesebb állástalant jegyeztek.
Márciusban a férfiaknál magasabb, 5,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta a nőkhöz képest, akik körében 4,9 százalékot ért el az állástalanok aránya. Romániában tavaly októberben esett félmillió alá az állástalanok száma.
főleg Románia fejlett részein, ahol egyre több vállalkozás panaszkodik munkaerőhiányra. A tavalyi utolsó negyedévben a meghirdetett és betöltetlen állások száma a román gazdaságban 60 700 volt, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához mérten.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!