Hirdetés

Torkoskodás Erdélyben – A kulturált étterembe járást népszerűsítik

A kulturált étterembe járást népszerűsíti a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a PanGastRo Egyesület, valamint a www.gastromedia.ro portál közreműködésével meghirdetett Falánk csütörtök akció, amelynek a lényege, hogy a hamvazószerdát követő napon – idén március 2-án – a részt vevő éttermekben ötven százalékkal olcsóbban lehet étkezni.

Bíró Blanka

2017. február 21., 15:282017. február 21., 15:28

Váradi János, a székelyudvarhelyi PanGastRo egyesület elnöke a Krónika megkeresésére felidézte, immár kilencedik alkalommal hirdetik meg a rendezvényt, az éttermek pedig február 24-én éjfélig jelentkezhetnek be a korábbi évekből már ismert Falánk.gastromedia.ro honlapon. A jelentkező éttermek listáját a portálon közzéteszik – eddig tizenhárom vendéglátóegység jelentkezett, a legtöbb Székelyudvarhelyről és Sepsiszentgyörgyről, de Csíkszeredából és Marosvásárhelyről is csatlakoztak, sőt idén először már egy kolozsvári étterem is bejelentkezett.

Váradi János azt mondja, gondot jelent, hogy az éttermek többségének nincs elektronikus levélcíme, így nem tudják közvetlenül megszólítani a tulajdonosokat, ám bíznak benne, hogy a sajtón keresztül sikerül mozgósítani. A kezdeményezők szerint a Falánk csütörtök az étterembe járás mellett a gasztronómiát hivatott népszerűsíteni, a hagyományos és az új ízek kipróbálására ösztönöz, turisztikai programok sorába is beilleszthető. Mint a szervező rámutatott, az Erdélybe, a Székelyföldre látogató turisták is élhetnek az alkalommal, hogy megkóstolják, megkedveljék az erdélyi ízeket, de a helyiek is kipróbálhatják a városukban lévő éttermek kínálatát.

„Biztatom a cégvezetőket, hogy használják ki a lehetőséget, hívják meg az alkalmazottaikat egy vacsorára, ez egy jó csapatösszerázó alkalom lehet. Azonkívül a családok is megtapasztalhatják, hogy nem megfizethetetlen egy éttermi ebéd vagy vacsora, a hétvégeken megéri inkább egymásra figyelni, vendéglőben ebédelni, mintsem főzéssel tölteni a kevés szabadidőt” – részletezte a PanGastRo Egyesület elnöke. Váradi János szerint egyébként az éttermeknek nem jelenthet nagy kihívást az akcióban való részvétel, hiszen ha azt nem tudják vállalni, hogy március 2-án a nyitvatartás ideje alatt az à la carte kínálatból biztosítanak 50 százalékos kedvezményt, akkor összeállíthatnak Falánk csütörtökös menüsort, vagy svédasztalos kínálattal is előrukkolhatnak.

A kedvezmény különben csak a helyben fogyasztásra érvényes, elvitel esetén nem. Az egyesület elnöke reméli, hogy nagykereskedők és éttermi beszállítók is csatlakoznak a kampányhoz, így a vendéglátóhelyek az alapanyagok beszerzésekor kedvezményekben részesülnek. A Falánk csütörtökkel tulajdonképpen egy néphagyományt elevenítenek fel, a 40 napos húsvéti böjt kezdetét jelző hamvazószerda után szabad volt még húst fogyasztani, sőt bizonyos vidékeken a csütörtöki torkoskodás kötelezőnek számított, hogy ne vesszenek kárba a farsangi maradékok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés