
Első alkalommal terveznek magánberuházásból épülő társasházakat Sepsiszentgyörgyön. Csergő Zsolt csíkszeredai ingatlanfejlesztő a háromszéki megyeszékhelyen megvásárolta az egykori, már évek óta nem működő ecetgyárat, és azt tervezi, hogy a romos ingatlant lebontja, a helyére pedig három új, négyemeletes tömbházat épít.
2016. november 10., 14:482016. november 10., 14:48
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén vita nélkül megszavazta az övezeti városrendezési terv összeállításához szükséges jóváhagyást. Antal Árpád polgármester úgy fogalmazott, hogy a városi strand szomszédságában javulni fog a városkép, ha az omladozó gyárépület helyére új tömbházak épülnek.
Csergő Zsolt a Krónika megkeresésére elmondta, a csíkszeredai Fortuna Park mintájára építik meg a szentgyörgyi társasházakat, összesen 99 lakást terveznek a három tömbházba. A vállalkozó kifejtette, 760 euróért adják majd a lakások négyzetméterét, ehhez hozzáadódik az áfa, így a végösszeg 798 euró lesz. A vállalkozó emlékeztetett, egyelőre Sepsiszentgyörgyön nincs összehasonlítási alap, nem igazodhatnak a piaci árakhoz, hiszen hasonló minőségű, kivitelezésű tömbházak nem épültek még a városban. Bíznak azonban abban, hogy lesz kereslet a csúcsminőségű lakásokra, hiszen Csíkszereda kisebb város, s az ott elkészült 150 lakás 90 százalékát már értékesítették.
Hat-hét féle lakrész közül lehet egyébként majd választani, a legkisebb, a stúdió 48 négyzetméteres, a legnagyobb 110 négyzetméteres lesz, s minden lakrészhez tartozik majd erkély és parkoló. A házak fűtését a lépcsőházba beépített két kazánnal oldják majd meg. A vállalkozó abban bízik, hogy márciusig sikerül minden engedélyt beszerezni, elkezdhetik az építkezést, és egy év alatt befejezik az első tömbházat. Csergő Zsolt lapunk kérdésére különben arra is kitért, hogy Csíkszeredában is tervezik a Fortuna Park bővítését, újabb két társasházat építenek, ami 152 lakrészt jelent.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!