
Fotó: Veres Nándor
Valamennyi nyugdíjashoz nagyobb összegekkel csenget be ettől a hónaptól a postás, vagy több pénz érkezik a bankkártyára, mivel január elsejétől a 2016-os évi állami költségvetés értelmében 5 százalékkal 871,7 lejre nőtt a nyugdíjpont értéke.
2016. január 14., 12:322016. január 14., 12:32
Ezt meghaladó nyugdíjemelésre számíthatnak a 2015/215-ös számú törvénynek köszönhetően azok, akik 2011. január 1-je előtti jogszabályok alapján vonultak nyugdíjba az I. vagy II. munkacsoportból, vagy akiket 2001. április 1-je előtt a rendkívüli vagy különleges munkacsoportokba soroltak be. Ötven százalékkal nő az I. vagy rendkívüli, 25-tel a II. vagy különleges munkacsoportban ledolgozott évekkel rendelkezők nyugdíjpontja.
Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő, a munkaügyi és szociális védelmi bizottság tagja tevékenyen vett részt a jogszabály-módosítás kidolgozásában. Érdeklődésünkre elmondta, a jogszabályt 2016. január 1-jétől alkalmazzák, az Országos Nyugdíjpénztárnak eddig az időpontig elő kellett készítenie és neki kellett fognia a nem kevés embert érintő nyugdíjpont-kiegészítést szolgáló számításoknak, és a nyugdíjtöbblet kifizetését elő kellett irányozni a 2016-os évi költségvetésben.
Mint részletezte, a nyugdíjpont-kiegészítés azt jelenti, hogy a minden egyes évre megvalósított nyugdíjpontot megnövelik 50 százalékkal a volt I-es munkacsoportbeliek esetében, és 25 százalékkal a volt II-es munkacsoportbeliek esetében. Például: ha valakinek 1994-re 1,05 nyugdíjpontot számítottak, ez a nyugdíjpontszám az esetnek megfelelően 50 vagy 25 százalékkal növekszik. És így tovább, minden 2001. április 1-je előtti évre megnövelik a megvalósított nyugdíjpontszámot, ha az illető 2011. január 1-je előtt ment nyugdíjba az említett munkacsoportok valamelyikéből.
Arra a kérdésre, hogy kell-e ezt külön kérni az érintetteknek, Kerekes Károly elmondta: a törvény nem írja elő, hogy kérvényezni kell a nyugdíjpont korrekcióját, ezt hivatalból alkalmazzák a megyei nyugdíjpénztárak, hiszen ezeknek adatbázisában szerepel minden olyan adat, amely a nyugdíjpontnövelés műveletéhez szükséges. Eugenia Neagoe, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója ugyanakkor arról beszélt, hogyha a II. munkacsoportban ledolgozott évek száma nem éri el a hat évet, lehetőség van arra, hogy összevonják az I. és II. munkacsoportokban eltöltött éveket.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!