Tavaly többen kötötték meg a kötelező lakásbiztosítást ingatlanjukra, ennek ellenére azonban 2015-ben is a lakásoknak és házaknak mindössze 21,29 százalékuk volt bebiztosítva – közölte az Economica.net gazdasági hírportál a Katasztrófák Elleni Biztosítási Csoport (PAID) és az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira hivatkozva.
2016. január 18., 15:392016. január 18., 15:39
2016. január 18., 15:402016. január 18., 15:40
A PAID statisztikája szerint 2015. december 31-én országos szinten 1,59 millió kötelező lakásbiztosítási kötvény volt érvényben, míg egy évvel korábban 1,49 millió szerződést kötöttek, ez 6,2 százalékos emelkedést jelent. Az INS ugyanakkor arról számolt be, hogy Romániában tavaly 7,47 millió háztartást tartottak nyilván, vagyis az ingatlanoknak csak 21,29 százaléka rendelkezett a kötelező jellegű biztosítással. Az arányokat figyelembe véve egyébként szintén emelkedés tapasztalható, 2014-ben ugyanis a háztartások 19,96 százaléka volt bebiztosítva.
Noha sokan nem kötik meg a földrengés, árvíz és földcsuszamlás esetében érvényes biztosítást, az Economica.net úgy tudja, hogy a program 2010-es elindítása óta eddig egyetlen lakástulajdonost sem bírságoltak meg a mulasztás miatt. A szankciók kirovása a polgármesteri hivatalok hatáskörébe tartozik. A Pénzügyi Felügyelet (ASF) ugyanakkor a lefedettség minél nagyobb arányú növelése érdekében 2016-os stratégiájába belefoglalta egy munkacsoport megalapítását, amely a probléma orvoslásán fog dolgozni. A csoportban a PAID mellett a romániai biztosítótársaságokat tömörítő egyesület (UNSAR) képviselői is részt vesznek.
A biztosítók egyébként meglehetősen elégedetlenek a kötelező biztosítási rendszerrel: elsősorban azt kifogásolják, hogy a kötvények ára mindössze 10, illetve 20 euró, ezért cserébe pedig nekik 10 ezer és 20 ezer eurós kártérítést kell biztosítaniuk természeti katasztrófa esetén. A cégek ezért a díjszabások növelését kérik, az ASF azonban egyelőre elzárkózik ettől a lehetőségtől.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
szóljon hozzá!