
2009. szeptember 04., 10:112009. szeptember 04., 10:11
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a legtöbben idén is augusztusban érkeztek. 2008-ban az utolsó nyári hónapban naponta átlagosan 5500-an látogattak alá a sóbányába, míg idén 6000 volt az átlagos napi létszám. Seprődi Zoltán véleménye szerint az, hogy a gazdasági válság nem befolyásolta a látogatottságot, azt bizonyítja, az emberek törődnek az egészségükkel.
„A sóbánya boltjában kissé visszaestek az eladások, az emberek csak azt veszik meg, amire szükségük van. Az egészségükre azonban vigyáznak, továbbra is jönnek a sóbányába” – nyilatkozta az igazgató. A Parajdra látogató turisták zöme Romániából érkezik, de sokan jönnek Magyarországról és Németországból is. Idén olyan távoli országokból is érkeztek vendégek, mint Japán és Thaiföld.
A turisták tetemes része légzőszervi betegségeire keres gyógyírt a parajdi sóbányában. A kezeléseket egy 80 méteres mélységben levő teremben végzik, ahová autóbusz szállítja a látogatókat. A kitermelés nagyobb mélységben folyik, a tárnák helyenként 280 méterrel a felszín alatt húzódnak. A geológusok 3 milliárd tonnára becsülik a sókincs tömegét. A sóréteg vastagsága helyenként eléri az 1600 métert.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.