
Fotó: Agerpres
Miközben Bukarestben több száz taxis és más közúti fuvarozó tiltakozott az illegális személyszállítás – köztük kimondottan az Uber alkalmazás – megszüntetése érdekében, az Európai Bíróság kimondta, az Uber közlekedési vállalatnak minősül.
2017. december 20., 16:552017. december 20., 16:55
2017. december 20., 16:582017. december 20., 16:58
Több száz bukaresti és az ország más városából odasereglett taxis és buszsofőr sorakoztatta fel járművét szerdán a román fővárosban a Győzelem (Victoriei) téren, a kormánypalota előtt az Uber internetes fuvarmegosztó cég és más hasonló vállalkozások tisztességtelennek tartott konkurenciája ellen tiltakozva.
A hivatásos közúti fuvarozókat vállalkozásokat tömörítő COTAR szövetség által szervezett megmozdulás résztvevői
Felemelték ugyanakkor a hangjukat az úgynevezett taxis hiénák és más illegális személyszállítást végző cégek működése ellen is. Fő követelésük, hogy a kormány fogadjon el egy sürgősségi rendeletet, amivel rendezi a 2003/38-as törvényben szereplő joghézagot. Szerintük ugyanis problémát vet fel, hogy a személyszállítás körülményeit meghatározó jogszabály csak abban az esetben bünteti az illegálisan tevékenykedőket, ha visszaesők, ezt pedig az eddigi tapasztalatok szerint nehezítette az illetékes hatóságok dolgát.
A nagyszabású tüntetést – mint ismeretes – eredetileg december 13-ára hirdette meg a COTAR, ám Mihály volt román király temetése miatt, illetve azért, mert Felix Stroe közlekedésügyi miniszter a tiltakozás előtt összehívott egyeztetésen ígéretet tett nekik a helyzet rendezésére, egy héttel elhalasztották azt, várva a konkrét megoldást.
„Biztos forrásból értesültünk arról, hogy a kabinet szerdai ülésén nem fognak tárgyalni a törvénymódosítást célzó sürgősségi kormányrendeltről, ami megszüntetné a kalózkodást, és leállítaná azon cégek tevékenységét, amelyek engedély nélkül szállítanak. Felix Stroe úr határozottan vállalta, hogy a december 20-ai kormányülésen elfogadják a sürgősségi kormányrendeletet, ami eltörli az „ismételten” kifejezést a 2003/38-as törvényből, és így az illetékes hatóságok egységesen tudják majd alkalmazni a jogszabályt” – nyilatkozta Vasile Ștefănescu, a COTAR elnöke.
Emlékeztetett, az ágazatban tevékenykedők már több éve várnak erre a sürgősségi kormányrendeletre, ami „megfékezné a kalózkodást és minden olyan cég tevékenységét, amely engedély nélkül szállít, megbújva bizonyos digitális platformok mögött”.
Bogdan Dincă, a COTAR fuvarozói szövetség bukaresti szervezetének elnöke közben a sajtó képviselőinek nyilatkozva határozottan leszögezte,
„Hiányzik a parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter jóváhagyása. Úgy gondolták, nem sürgős, be akarják terjeszteni a döntéshozók elé, hogy vitassák meg. Mi úgy gondoljuk, hogy sürgős” – vélekedett az illetékes, aki egyúttal bejelentette, amennyiben nem rendezik követeléseiket, úgy a következő napokban is folytatják a tüntetést. „21-ére és 22-ére is van engedélyünk, eltökéltek vagyunk a tüntetés folytatására, amennyiben a kormány nem orvosolja a problémát” – jegyezte meg Dincă.
Fotó: Pixabay.com
Közben egy nappal korábban Bukarest önkormányzata saját hatáskörébe vette a helyzet orvoslását, és Gabriela Firea főpolgármester javaslatára megszigorította a taxisengedélyek kibocsátásának feltételeit, a határozat értelmében pedig
A COTAR szerint a döntés taxisok és a polgárok szempontjából egyaránt jótékony hatású.
„A ránk vonatkozó szabályok is szigorodtak. Egyetértünk azzal, hogy sorainkban is voltak gondok, de ez még nem teszi indokolttá az illegális személyszállítást” – szögezte le Bogdan Dincă, a COTAR bukaresti szervezetének elnöke. A fuvarozói szövetség ugyanakkor közleményben emlékeztetett, hogy a taxisok „az ország többi részén tovább szenvednek a versenyellenes helyzet és a kalózkodás miatt, így a tiltakozó megmozdulások folytatódnak”.
Bár a sajtó szerint a főpolgármester javaslata elsősorban az Uber ellen irányul, a fuvarmegosztó (ridesharing) szolgáltató nem vette magára az önkormányzat döntését. „Első ránézésre a módosítások nem hatnak ki az Uber szolgáltatásaira. Kielemezzük, és az elkövetkező időszakban előrukkolunk véleményünkkel vagy javaslatainakkal, hogy elkerüljük a visszaélésekre okot adó értelmezéseket. A bukaresti főpolgármesteri hivatal partnerei akarunk lenni” – értékeltek az Uber illetékesei.
Magára vette viszont a módosításokat a Clever Taxi, ami egy okostelefonos alkalmazás, amelynek segítségével taxit lehet rendelni. Az applikáció lényege, hogy kizárólag engedéllyel rendelkező taxisok csatlakozhatnak, és az ügyfél rendelésére ők mennek házhoz. Éppen ezért
Közben szerdai ítéletével tulajdonképpen a taxisoknak adott igazat az Európai Bíróság, amikor kimondta: az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás.
A luxembourgi székhelyű törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a „szerves része” egy átfogó, közlekedési szolgáltatásnak. A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül. Mint írták: a tagállamok feladata, hogy szabályozzák a szolgáltatásnyújtás feltételeit az uniós szerződések általános szabályaival összhangban.

Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás – mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság.
Az Uber közleményben reagált a történtekre, hangsúlyozva, hogy az ítélet nem változtat a működésén az uniós tagállamok többségében, ugyanakkor rámutatott, hogy „európaiak milliói számára továbbra is akadályozzák az Uberhez hasonló alkalmazások használatát”. „Folytatni fogjuk a párbeszédet az európai városok vezetésével” – közölték.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!