2012. március 19., 14:192012. március 19., 14:19
A felek a hétvégén írták alá a privatizációs szerződést kiegészítő újabb megállapodást, amely egyebek között tartalmazza a vállalat által fizetendő büntetést is – írja a Ziarul Financiar.
A Ford Motor 57 millió euróért vásárolta meg öt évvel ezelőtt a romániai Automobile Craiovát. A gyár korábban a dél-koreai Daewoo csoporthoz tartozott, de tönkrement, így az állam visszavásárolta, és az amerikaiaknak adta el.
A csaknem öt évvel ezelőtt megkötött szerződésben a beruházó vállalta, hogy 675 millió eurót ruház be, és 2011-ben legkevesebb 250 ezer járművet gyárt. 2012-ben 300 ezer járművet kellett volna előállítaniuk. Ezeknek a feltételeknek azonban az amerikaiak nem tudtak eleget tenni, hiszen tavaly csak 7600 gépkocsit gyártottak Craiován. A román kormánnyal már 2010 óta egyeztetnek a feltételek újratárgyalásáról.
A Ford júniusban kezdi el gyártani a dél-romániai városban a B-Max típusú gépkocsit, csaknem két éves késéssel az eredeti tervekhez képest. Az új tervek szerint az idén 60 ezer gépkocsi gurul le majd a gyártószalagról, ami ötször kevesebb, mint amennyivel öt évvel ezelőtt számoltak.
A kormány a múlt héten 143 millió euróról 75 millió euróra csökkentette a Fordnak biztosított állami támogatást. Dan Suciu kormányszóvivő szerint az amerikai gyártó eddig 36,6 millió euró állami támogatást kapott. Az új feltételek szerint a Fordnak 2013 és 2017 között 810 ezer gépkocsit kell gyártania Craiován.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.