Hirdetés

Több idő adóbevallásra: július végéig benyújthatják az egységes űrlapot az adófizető polgárok

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Július 31-éig meghosszabbította csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendeletével az egységes adóbevallási űrlapok benyújtását a Dăncilă-kabinet.

Krónika

2018. július 13., 15:292018. július 13., 15:29

Több idő áll rendelkezésükre azoknak a magánszemélyeknek, akiknek tavaly a munkaszerződésükben szereplő jövedelmük vagy nyugdíjuk mellett egyéb forrásból származó bevételük is volt, hogy leadják az egységes adóbevallási űrlapot, a kormány ugyanis csütörtöki ülésén elfogadott sürgősségi rendelettel július 31-éig elhalasztotta az eredetileg július 16-ai határidőt.

Mint ismeretes, április elsején lépett érvénybe az új, egységes adóbevallásra vonatkozó 18-as számú sürgősségi kormányrendelet, amely

Hirdetés

a magánszemélyeket korábban érintő hét nyilatkozatot egyetlen formanyomtatványba vonta össze, ezt pedig elektronikus formában is ki lehet tölteni, akár otthon, a számítógép előtt ülve.

Aki viszont nem boldogul az online változattal, annak segítenek – minden megyei adóhivatal székhelyén hétköznapokon egy számítógép és egy szakember áll az adófizetők rendelkezésére, segít a regisztrációban és az egységes formanyomtatvány kitöltésében.

Amint arról korábban beszámoltunk, nem csak a gyorsaság miatt éri meg online regisztrálni és kitölteni az űrlapot, a július végi határidőig ugyanis

mindenki, aki online elküldi a nyilatkozatot, 5 százaléknyi adót takaríthat meg, ennyi kedvezmény jár az elektronikus adóbevallásért.

Papíron is be lehet nyújtani ugyan a formanyomtatványt, ám ezért már nem jár a kedvezmény, sőt egy nyilatkozatot is mellékelni kell, hogy az adófizető visszautasítja az online lehetőséget. Ugyanakkor további 5 százalékos adókedvezményt kap, aki jövő év március 15-ig az idei teljes adóját befizeti, sőt újabb 5 százalékos engedményben részesül, aki már idén december 31-ig törleszti egész éves adókötelezettségét, így összesen 15 százalékot takaríthat meg, aki online nyilatkozik, és az év végéig fizet.

Az új, immár július 31-ei határidőt azért is érdemes különben betartani, mert utána 100 lejes bírságot rónak ki a késlekedésért. Ebben is van azért könnyítés, mert nem napi büntetőkamatot számolnak, hanem egyszeri bírságot.

Országos szinten a pénzügyminisztérium becslései szerint mintegy egymillió adófizetőnek kell benyújtania az egységes adónyilatkozatot. Az adóbevallás azokra vonatkozik, akik a fizetésen kívül más jövedelmet is megvalósítanak, például ingatlant vagy bármi egyebet adnak bérbe, szerzői jogdíj alapján van bevételük, vagy egyéni vállalkozás keretében valósítanak meg jövedelmet.

Mostanáig különben nem volt túl elterjedt Romániában az elektronikus adózás, mindössze 5 százalékra becsülték az internetet igénybe vevők számát, ezt próbálják most feltornázni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés