
A 6 ezer eurót is elérheti az állami támogatás a roncsautóprogram keretében, ha a régi kocsiját újra váltó magán- vagy jogi személynek 100 százalékban elektromos meghajtású autóra esik a választása – jelentette be szerdán Cristiana Paşca Palmer környezetvédelmi miniszter.
2016. április 21., 13:022016. április 21., 13:02
Mint részletezte, idén a gépkocsipark felújítását célzó, a Környezetvédelmi Alap által finanszírozott kormányprogramnak három összetevője lesz. Az első az immár klasszikussá vált megoldás: egy nyolcévesnél öregebb autó tulajdonosa kivonja azt a forgalomból, cserébe pedig kap egy 6500 lejes utalványt, amit új személygépkocsi vásárlásakor használhat fel.
A második komponens a Roncs Plusz, aminek keretében az „egyáltalán nem szennyező autót” vásárlók 5000 lejes kedvezményben részesülnek akkor is, ha nem adnak le régi autót. Ha pedig van mit leadniuk, akkor az utalvány értéke elérheti a 6000 eurót is. A program harmadik összetevője igazi újdonságnak számít, ennek keretében a kormány az elektromos autók töltéséhez szükséges infrastruktúra kiépítését fogja finanszírozni.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!