
Szezonalitással kiigazítva 6,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Romániában tavaly decemberben, a becslések szerint 626 ezer személy volt állástalan a novemberben regisztrált 621 000 után – tájékoztatott kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). Mint a nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, tavaly decemberhez képest 0,1 százalékkal nőtt a munkanélküliségi ráta.
2016. február 02., 17:252016. február 02., 17:25
2016. február 02., 18:192016. február 02., 18:19
A férfiak körében továbbra is magasabb az állástalanok aránya: míg körükben 7,4 százalékos a munkanélküliség, addig a nőknél 5,7 százalékot jegyeztek a tavalyi év végén.
Szintén kedden közölte az Európai Uniós statisztikai hivatala, az Eurostat is, hogy az EU-ban nem változott, az euróövezetben pedig csökkent decemberben az előző havihoz képest a munkanélküliségi ráta. Az Európai Unió 28 tagállamában a munkanélküliségi ráta decemberben a novemberivel megegyező 9,0 százalék volt, alacsonyabb a 2014 decemberi 9,9 százaléknál. Decemberben 21,944 millióan voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 16,750 millióan az euróövezet 19 tagállamában. Az előző havihoz képest számuk 52 ezerrel csökkent az EU-ban és 49 ezerrel az euróövezetben. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 2,026 millióval, az euróövezetben pedig 1,501 millióval kevesebben voltak munka nélkül.
A legkisebb munkanélküliségi rátát, 4,5 százalékot a Cseh Köztársaságban és Németországban regisztrálták decemberben. Málta és az Egyesült Királyság 5,1 százalékkal következett a rangsorban. Ausztriában 5,8 százalék, Dániában 6,0 százalék, Luxemburgban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta tavaly decemberben. Magyarország 6,3 százalékkal a nyolcadik helyet foglalta el decemberben a legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező országok rangsorában.
A legmagasabb munkanélküliségi rátát, 24,5 százalékot Görögországban regisztrálták (októberi adat). Spanyolországban 20,8 százalék, Horvátországban 16,5 százalék, Cipruson pedig 15,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta tavaly decemberben.
Az egy évvel korábbihoz képest tavaly decemberben az EU 28 tagállamából 23-ban csökkent és négyben emelkedett a munkanélküliségi ráta, egyben pedig, Észtországban nem változott. A legnagyobb csökkenést Spanyolországban regisztrálták, ahol 23,6 százalékról esett vissza 20,8 százalékra, illetve Szlovákiában, ahol 12,4 százalékról 10,6 százalékra, valamint Portugáliában 13,6 százalékról 11,8 százalékra. Finnországban 9,0-ről 9,5 százalékra, Ausztriában 5,6-ról, 5,8-ra, Lettországban 10,1-ről 10,2-re, Romániában pedig 6,6 százalékról 6,7 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta decemberben az egy évvel korábbiról.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
szóljon hozzá!