
A külkereskedelmi mérleg hiánya tavaly 38 százalékkal 8,36 milliárd euróra nőtt, miután az export 54,59 milliárd euró volt, az import viszont elérte a 62,69 milliárd eurót – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2016. február 10., 14:112016. február 10., 14:11
2016. február 10., 14:572016. február 10., 14:57
Decemberben a kivitel értéke 3,94 milliárd euró volt, a behozatal pedig 5,12 milliárd euró körül alakult, ami 1,17 milliárd eurós deficitet eredményezett.
Novemberhez képest a tavalyi év utolsó hónapjában az export 17 százalékkal, az import pedig 7,5 százalékkal zsugorodott. A tavalyi év folyamán a 28 tagú Európai Unión belüli kivitel 40,24 milliárd euróra rúgott, a behozatal pedig 48,58 milliárd eurót tett ki – ezek teszik ki az exportok 73,7, míg az importok 77,2 százalékát. Az EU-n kívülre irányuló export 14,35 milliárd euró értékű volt, az import pedig 14,38 milliárd euró – a teljes összeg 26,3, illetve 22,8 százalékát tették ki.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!