Hirdetés

Tízéves a romániai Carion Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.

Bálint B. Eszter, Gazda Árpád • Megkerülhetik a Román Nemzeti Bank által megszigorított hitelfelvételi előírásokat azok a személyek, akik a Carion Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-n keresztül próbálnak részletfizetéses rendszerben személygépkocsit vagy ingatlant vásárolni. A Román Nemzeti Bank (BNR) előírásai szerint a banki hitel havi törlesztési részlete nem haladhatja meg a család jövedelmének a 35 százalékát. Ezért már a középszintű jövedelemmel rendelkezők sem juthatnak olyan öszszegű hitelhez, amellyel ötéves futamidő alatt egy új személygépkocsi vagy tízéves futamidő alatt egy lakás árát törleszthetnék. Többek között erre a helyzetre nyújt megoldást a Carion Rt. azzal, hogy vásárlócsoportokat szervez. Amint Gabriela Hârlea, a cég igazgatóhelyettese a Krónikának elmondta, ebben a rendszerben a vásárlók nem egy jogi személy által nyújtott hitelből vásárolnak, hanem a vásárlók csoportja finanszírozza a csoport valamennyi tagja számára az üzletet. „Erre a részletfizetéses vásárlási módra pedig – amint az igazgatóhelyettes megjegyezte – nem vonatkoznak a BNR hitelfelvételi előírásai.”

Gazda Árpád

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00

Részletre vásárlás, kamat nélkül



Szükség van a szerencsére
A Carion ajánlotta részletfizetéses vásárlási rendszer egyetlen hátránya, hogy a vásárló nem tudhatja pontosan, mikor kapja meg a kiszemelt autót, mikor vásárolhatja meg a lakást. Ha szerencsés, már az első részlet kifizetése után. A csoportot alkotó vásárlók között ugyanis minden hónapban sorshúzással választják ki azt, aki abban a hónapban részesül a csoport tagjai által befizetett részletekből. „Én két és fél évig fizettem a részleteket, és csak most húztak ki – nyilatkozta a Krónikának egy neve elhallgatását kérő vásárló. – A héten kell átvennem a Skoda Octavia kulcsát. De szinte valamennyi ismerősöm, a Carionon keresztül vásárolt, szerencsésebb volt nálam. Egyikük hat hónap után, másikuk nyolc hónap után ülhetett be a kiválasztott autóba. Persze, utólag az öt éves futamidő végéig fizetniük kell még a részleteket, amelyek immár az inflációtól is függetlenek.”
A Carion egyébként nem számol fel kamatot a törlesztendő részre. „Mi a szerződésben szereplő összeg legfennebb 0,3 százalékát tartjuk vissza kezelési költségként” – magyarázta Gabriela Hârlea. Mint megjegyezte, a peches vásárlóknak sem kell valamennyi részletet kifizetniük ahhoz, hogy megkapják a kinézett autót vagy lakást. Az autóvásárlási konstrukcióban a cég hatvan részlettel számol, de garantálja, hogy legkésőbb 48 hónap után valamennyi vásárló megkapja az autóját. A 120 részletes ingatlanvásárlási konstrukció esetén 108 havi részlet kifizetése után garantált a lakásvásárlás.
Azoknak a vásárlóknak, akiknek nem kedvez a szerencse, arra is lehetőségük nyílik, hogy licitálás útján siettessék az autóhoz vagy lakáshoz jutást. Autóvásárlás esetén azt ajánlhatják fel, hogy a törlesztendő rész legtöbb ötven százalékát egy összegben kifizetik. Ha az övék a legjobb ajánlat, azonnal megkaphatják az autót. Lakásvásárlók számára a törlesztendő rész negyven százaléka fizethető ki egy összegben.

Behálózták Kelet-Európát
A Carion Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság egyébként idén romániai jelenlétének a tizedik évfordulóját ünnepli. A vállalkozást 1994-ben alapították Magyarországon, ám Carion International Ltd.-ként Londonban van bejegyezve. Kezdetben autóvásárlási rendszerként működött, majd a magas és egyre növekvő lakásárak és a kedvezőtlen hitellehetőségek miatt 1995 októberében indult az ingatlanrendszer, amelynek segítségével ma már több ezer ügyfél látja megvalósíthatónak célját lakásvásárlásban, bővítésben, felújításban, sőt építkezésben is. 1995 tavaszán Szlovákiában, még ugyanaz év végén Csehországban, 1996 decemberében Romániában, 1997 tavaszán Lengyelországban, míg 2004-ben  Szerbiában alakultak Carion-irodák.
Romániában az autóvásárlási rendszerrel 1997 elején rukkoltak elő, míg a piaci igényeknek eleget téve, 2002-től kínálják az ingatlanvásárlási opciót is. A kolozsvári központon kívül még négy hazai városban, Brassóban, Marosvásárhelyen, Bukarestben és Craiován vannak jelen, ám rövid távú célkitűzésük egy olyan fiókhálózat kiépítése, amelynek köszönhetően minden potenciális ügyfél legtöbb 100 kilométeres körzetben talál egy kirendeltséget. Amint a cég romániai honlapján közzétett adatsorból kiderül, eddig 14 300 szerződést kötöttek összesen 13 700 román állampolgárral. Az érdeklődők számának növekedésével a romániai kirendeltség üzleti forgalma elérte a 9,5 millió eurót.
A Carion egyébként multi level marketing rendszerben hirdeti magát. A rendszert az elégedett vásárlók révén próbálják népszerűsíteni. Aki közülük elvégez egy kétnapos tanfolyamot, és újabb vásárlókat von be a rendszerbe, akár azt is elérheti, hogy az ezért járó jutalékokkal fedezi az általa vásárolt lakás vagy gépkocsi törlesztőrészleteit. Gazdasági szakértők egyébként abban látják a csoportos vásárlás előnyét, hogy ezáltal a folyamatból teljes mértékben kizárható az infláció negatív hatása.

----------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés