Hirdetés

Teacsomagoló-gyárat létesít Kovászna megyében a Demmer Teahouse

A Kovászna megyei Kőröspatakon nyit csomagológyárat a Demmer Teahouse (Demmers Teehaus) osztrák teaszaküzlet-hálózat. Silviu Ioachim, a község polgármestere a Krónikának elmondta, az önkormányzat első lépésben koncesszióba adta az osztrák vállalat romániai leányvállalatának a 3500 négyzetméteres területet, majd később, hogy a cég egyszerűbben tudja kiváltani a szükséges engedélyeket, eladták a területet.

Bíró Blanka

2009. augusztus 27., 10:192009. augusztus 27., 10:19

Az elöljáró fontosnak tartja az ipar fejlődését a községben, hiszen a közel 2500 lakosú faluban több mint 50 százalékos a munkanélküliség. A kőröspataki felszíni lignitbányát a kilencvenes években zárták be, ennek a területéből hosszas pereskedés után 19 hektárt szerzett vissza az önkormányzat. A polgármester ezt a területet ajánlja a befektetőknek, itt működik már két bútorgyár és egy kartongyár. Silviu Ioachim elmondta, egy EU-szabványoknak megfelelő vágóhíd is épül.

A teacsomagoló üzemhez egy csarnokot építenek, az előre gyártott szendvicspaneleket a napokban Ausztriából szállítják a helyszínre. A gyár a számítások szerint már hat hét múlva megkezdi működését. Idén harminc kőröspatakinak ajánlanak munkát, a polgármester szerint van remény arra, hogy a csomagolót továbbfejlesztik, az osztrák cég egy másik részleg beindítását is fontolgatja. Kőröspatakra ömlesztve szállítják majd a teát, és ott csomagolják, nincs szükség különösebb szakértelemre, a helybélieket a munka elkezdése előtt kiképezik.

A polgármester arra is kitért, hogy a gyár beindításával nemcsak új munkahelyek jönnek létre, hanem a község büdzséje is gyarapszik, hiszen a cég helyben fogja fizetni az adót. A Demmer Teahouse egyik legismertebb teamárka, több száz kiváló minőségű természetes teát kínál Afrikából, Ázsiából és Dél-Amerikából. A cég története harminc esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor Andrew Demmer végiglátogatta a világ minden híres teakertjét, hosszú távú szerződéseket kötött a termelőkkel, és megnyitotta az első teaszaküzletét Bécsben.

Minden szállítmányt szigorú vizsgálatnak vetnek alá, és minden évben több újdonsággal rukkolnak elő. Azóta üzleteik nyíltak Ausztria-szerte, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon. Romániában Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben működik Demmer Teahouse szaküzlet. Ezek előnye – mint tájékoztatójukban kiemelik – a kiváló minőség, az óriási választék és a személyes, szakszerű tanácsadás lehetősége. A Demmer tea szaküzletekben több mint 200 féle, a világ minden részéről származó tea, zöld, fekete, gyümölcs-, rooibos és gyógytea  közül választhatnak a vásárlók, ugyanakkor sütemények és teázáshoz használt egyedi kellékek is találhatók.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés