Már jó néhány hónapja elkészült a székelyudvarhelyi inkubátorház, a Hargita Business Center épülete, ám még hátramaradt egy-két teendő, a villanyhálózatra csak most kötnék rá az épületet – avatott be a részletekbe a tegnapi sajtótájékoztatón Péli Levente, az inkubátorház projektmenedzsere.
2016. december 22., 13:412016. december 22., 13:41
Január közepétől dolgozza ki a vezetőtanács a pontozási kritériumot, miszerint kiválasztják a jelentkező vállalkozásokat, így a tervek szerint márciustól működne az inkubátorház – válaszolta kérdésünkre Fancsali Kálmán, aki a Hargita Business Center igazgatói testületében a Hargita Megyei Tanácsot képviseli. A Hargita Business Center működtetéséhez jelenleg mintegy 245 ezer lej szükséges, ám a végső költségvetés csak márciusban kristályosodik ki. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, csak az elkövetkezőkben tisztázzák azt is, hogy a fejlesztésben részt vevő önkormányzatok pontosan mekkora összeggel támogatják.
Fancsali szerint a legnagyobb arányban a megyei közgyűlés, majd Székelyudvarhely önkormányzata fogja állni az inkubátorház költségvetését, egy bizonyos összeget pedig Oroszhegy önkormányzata is vállalt. Az is elhangzott, hogy a projekt értelmében az önkormányzatoknak legalább öt évig biztosítaniuk kell az inkubátorház működtetését – amíg a kezdeményezés „eltartja” saját magát különböző pályázatokból és finanszírozási erőforrásokból, addig az önkormányzati támogatásokból fog működni a Hargita Business Center.
A jelentkező vállalkozók is hozzá fognak ugyanakkor járulni a fenntartási költségekhez, hiszen a 48 iroda felületéért bérleti díjat kell fizetniük. Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (UKKSZ) elnöke közölte, ők is fontosnak tartották támogatni a vállalkozói inkubátort, ezért évente tízezer lejjel támogatnák a központ működését amellett, hogy szakmailag segítik a vállalkozásfejlesztést.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
szóljon hozzá!