Tavasszal nyit a Hargita megyei inkubátorház

Tavasszal nyit a Hargita megyei inkubátorház

Már jó néhány hónapja elkészült a székely­udvarhelyi inkubátorház, a Hargita Business Center épülete, ám még hátramaradt egy-két teendő, a villanyhálózatra csak most kötnék rá az épületet – avatott be a részletekbe a tegnapi sajtótájékoztatón Péli Levente, az inkubátorház projektmenedzsere. 

Veres Réka

2016. december 22., 13:412016. december 22., 13:41

Január közepétől dolgozza ki a vezetőtanács a pontozási kritériumot, miszerint kiválasztják a jelentkező vállalkozásokat, így a tervek szerint márciustól működne az inkubátorház – válaszolta kérdésünkre Fancsali Kálmán, aki a Hargita Business Center igazgatói testületében a Hargita Megyei Tanácsot képviseli. A Hargita Business Center működtetéséhez jelenleg mintegy 245 ezer lej szükséges, ám a végső költségvetés csak márciusban kristályosodik ki. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, csak az elkövetkezőkben tisztázzák azt is, hogy a fejlesztésben részt vevő önkormányzatok pontosan mekkora összeggel támogatják.

Fancsali szerint a legnagyobb arányban a megyei közgyűlés, majd Székelyudvarhely önkormányzata fogja állni az inkubátorház költségvetését, egy bizonyos összeget pedig Oroszhegy önkormányzata is vállalt. Az is elhangzott, hogy a projekt értelmében az önkormányzatoknak legalább öt évig biztosítaniuk kell az inkubátorház működtetését – amíg a kezdeményezés „eltartja” saját magát  különböző pályázatokból és finanszírozási erőforrásokból, addig az önkormányzati támogatásokból fog működni a Hargita Business Center.

A jelentkező vállalkozók is hozzá fognak ugyanakkor járulni a fenntartási költségekhez, hiszen a 48 iroda felületéért bérleti díjat kell fizetniük. Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (UKKSZ) elnöke közölte, ők is fontosnak tartották támogatni a vállalkozói inkubátort, ezért évente tízezer lejjel támogatnák a központ működését amellett, hogy szakmailag segítik a vállalkozásfejlesztést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot

Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot
2024. április 11., csütörtök

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel

Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu.

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel
2024. április 11., csütörtök

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn

Sürgős döntéshozatalra szólította fel a kolozsvári hatóságokat a Pro Infrastruktúra Egyesület, amely érthetetlennek tartja, miért kell immár négy és fél hónapja várni a körgyűrű második szakasza ügyében kiírt versenytárgyalás eredményére.

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn
2024. április 11., csütörtök

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság
2024. április 11., csütörtök

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban

„Kérd a nyugtát a szépségszalonban! Ha a gazdasági szereplő megtagadja, jogosult vagy az ingyenes szolgáltatásra!” – tanácsolja Facebook-oldalán az ANAF, amely átfogó, a szépségiparban tevékenykedőket megcélzó kampányt indított márciusban.

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban
2024. április 11., csütörtök

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását

Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását
2024. április 11., csütörtök

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a februári 7,23 százalékról 6,61 százalékra csökkent márciusban az éves infláció Romániában.

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly
2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól