Hirdetés

A romániaiak élnek a legkisebb lakásokban egy uniós felmérés szerint

A romániai lakosok élnek a legkisebb átlagfelületű lakásokban az Európai Unió tagállamai közül – derült ki az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb felmérésből. 

2015. december 16., 16:202015. december 16., 16:20

Az összeállítás szerint a romániai városokban élők átlagosan 40 négyzetméteres ingatlanban laknak, az uniós átlag pedig ennek több mint kétszerese, 90 négyzetméter. A romániai polgároknál a bulgárok és a magyarországiak is jobban állnak, hiszen az otthonok átlagos felülete 70, illetve 60 négyzetméter, ráadásul Magyarországon a kisvárosokban az átlag ennél is nagyobb, 80 négyzetméter.

A Capital.ro gazdasági hírportál szerint a viszonylag szűk romániai lakások a kommunizmusból hozott örökség részei, 1990 előtt ugyanis tömegesen húzták fel a nagy- és kisvárosokban a zsúfolt tömbházakat, amelyek lebontása a rendszerváltás után sem volt lehetséges, mivel a tulajdonjoguk nem egy beruházóhoz, hanem lakótársulásokhoz került.

Az Eurostat adatai szerint vidéken sem jobb a helyzet, a romániai falvak lakói közül ugyanis sokan 50 négyzetméteresnél kisebb házban élnek. Országos szinten ráadásul a házak 38,1 százaléka nem rendelkezik fürdőszobával – ebben a tekintetben Olténia áll a legrosszabbul, ahol minden második háznál az udvaron található a mellékhelyiség. Ehhez képest Bulgáriában a fürdőszoba nélküli házak aránya 26,4 százalékos.

A statisztikából az is kiderült, hogy a romániai ingatlanok többsége túlzsúfolt, a lakások és házak 40 százalékában ugyanis három–öt személy él, 5 százalékukban ugyanakkor legalább hatan laknak. Az ingatlanok 22,1 százalékában él egyedül egy személy, ezzel szemben az uniós átlag 31,8 százalék, Romániában ráadásul az egyedül élők 59 százaléka 65 év fölötti.

Az Eurostat arra is rámutatott, hogy a romániai átlagéletkor az 1994-es 33,8 évről 2014-re 40,8 évre emelkedett, de ezzel még mindig nem érte el az európai uniós 42,2 évet. Az átlagéletkor 2014-ben Bulgáriában 43,2 év, Magyarországon pedig 41,3 év volt, az „elöregedési” listát pedig Németország vezeti 45,6 évvel. A statisztikai hivatal nemrég arról számolt be, hogy Románia első helyen áll annak tekintetébe, hogy hány lakásban lakik annak tulajdonosa: a felmérés szerint az ingatlanok 94,7 százalékában a tulajdonos lakik, míg az európai uniós átlag alig 64,3 százalékos.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés