2011. május 10., 08:372011. május 10., 08:37
A tisztségviselő sajtóértekezlet keretében ismertette az április 27-én kezdődött és tegnap zárult bukaresti tárgyalásainak eredményét. Ezek során a nemzetközi pénzintézet küldöttsége a román partnerrel együtt mérlegelte az új hitelszerződéssel kapcsolatos szempontokat. Mint arról beszámoltunk, a szándéklevél tervezetét szombaton fejezték be, majd a delegáció még Traian Băsescu államfővel folytatott megbeszéléseket.
A tárgyalások nem voltak egyébként zökkenőmentesek, meg is akadtak, amikor a kormány azt kérte az IMF-től, hogy még idén csökkenthesse a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét. Băsescu már vasárnap jelezte, hogy erre a lépésre idén nem kerülhet sor. Tegnap Jeffrey Franks közölte, végül a kormánnyal abban állapodtak meg, hogy behatóan meg kell vizsgálni az adózással kapcsolatos pénzügyi adatokat, s csak ezt követően lehet dönteni egy esetleges tb-csökkentésről. „Több adatot kell látnunk az adózás helyzetéről, hogy lássuk, van-e lehetőség a hozzájárulás csökkentésére. A tb-csökkentés csak azután lehetséges, ha bebizonyosodik, hogy idénre és 2012-re egyaránt van elég pénz” – szögezte le.
Az IMF-küldöttség vezetője ugyanakkor arra is kitért, hogy szintén az adók begyűjtésének az eredményességén múlik az is, hogy 2012-ben sor kerülhet-e a közszférában dolgozók fizetésének az emelésére. „Minél inkább csökken a közalkalmazottak száma, annál több lehetőség nyílik a bérek emelésére. Korai még arról beszélni, hogy mekkora teret enged majd a jövő évi költségvetés a fizetésemelésekre. Azonban én úgy ítélem meg, hogy a dolgok jó irányba haladnak, s van esély arra, hogy meglegyen a szükséges pénzkeret” – fogalmazta meg Franks. Hozzátette: csak a 2012-es évi büdzsé véglegesítésekor derül erre fény.
Az IMF és a kormány közötti hétvégi tárgyalások kapcsán ugyanakkor jól értesült források a Mediafax hírügynökségnek arról beszéltek, hogy a megbeszélések pénteken megfeneklettek, és a román fél szándéklevelét sem fogalmazták meg, mivel a kormány egyetlen olyan céget sem akar privatizálni, amellyel kapcsolatosan az IMF ezt kérte. A Valutaalap küldöttségének vezetője tegnap újságírói kérdésére arról beszélt, hogy a következő hónapokban további 15–20 állami vállalat kerül fel az IMF által megfigyelt vállalatok listájára, amelyen jelenleg 18 állami tulajdonú cég szerepel. Franks szerint az idei év első negyedében a már megfigyelés alatt tartott vállalatok teljesítették a várt eredményt, mint ahogy a közadóssági célt is sikerült tartaniuk. „Ezek azonban csak a minimális feltételek. Ennél jóval többet kell tenni, véghez kell vinni ezeknek a cégeknek a reformját. A kormány ismertette cselekvési tervét, most azokon az intézkedéseken dolgozunk, amelyeket a következő 12–18 hónapban gyakorlatba kell ültetni” – fogalmazta meg a tisztségviselő. Szerinte vannak esetek, amelyekben elkerülhetetlen lesz az állam kezében levő többségi részvénycsomag privatizálása, egyes cégeket át kell szervezni, míg olyanok is akadnak, amelyeket be kell zárni.
Az IMF-küldöttség és a román kormány közötti tárgyalásokon sok szó esett az energetikai piac liberalizációjáról is. A delegáció vezetője most elmondta, erre szakaszokban kerül sor. 2013-ig liberalizálják a vállalatoknak szolgáltatott energiát, a lakossági árra kiható lépésre pedig 2015-ig kerül majd sor. A sajtótájékoztatón szintén jelen levő Székely István, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetője a téma kapcsán megjegyezte, a következő időszakban le kell szögezni az energetikai piac liberalizációjának lépéseit.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a most megkötött hitelszerződés elővigyázatossági típusú, vagyis Bukarest csak abban az esetben nyúl a pénzhez, ha váratlan helyzet áll elő a nemzetközi és a román gazdaságban. Ennek értelmében a pénz a Román Nemzeti Bank tartalékaiba kerül. Mint ismeretes, Románia 20 milliárd eurós IMF-hitelcsomagja májusban jár le, az újabb 24 hónapra szóló elővigyázatossági megállapodás keretében az IMF 3,6 milliárd eurót nyújt, 1,4 milliárd eurót az Európai Unió, 400 milliót pedig a Világbank biztosít.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!