
Egyelőre nincs folytatás. Továbbra is csak egy igen rövid sztrádaszakasz vezet Bihar megyében a magyar határ irányába
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Miközben az eredeti forgatókönyv szerint 2022 augusztusában át kellett volna adni a forgalomnak, most újra ki kell írni a versenytárgyalást az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakaszának megépítésére, miután a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szerződést bontott a munkálatok elvégzésére kiírt korábbi licitből győztesként kikerült konzorciummal – jelentette be Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
2022. május 12., 15:122022. május 12., 15:12
2022. május 12., 15:182022. május 12., 15:18
Az értesülést a CNIAR szóvivője, Alin Șerbănescu is megerősítette.
A Trameco által vezetett konzorcium ugyanakkor elmondása szerint negatív minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy a következő három évben nem vehet részt közbeszerzési eljárásokon – írja a Bihon.ro.
Meglátása szerint az új közbeszerzési törvény segít felpörgetni a folyamatot, és „nem kell újabb éveket elvesztegetni a munkálatok újraindításával, mint korábban.
– szögezte le a közlekedési tárca vezetője.

Békés szerződésbontásról tárgyalnak a héten a román közútkezelő társasággal (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti 28,55 kilométeres szakaszának megépítésével megbízott konzorcium képviselői.
Mint ismeretes, a Trameco által vezetett konzorciummal 2020 júniusában kötött szerződést a CNAIR a Bihar és Bisztraterebes közötti sztrádaszakasz megépítéséről, a szerződés értéke 326,5 millió lej volt. A dokumentum értelmében a konzorciumnak hat hónap állt a rendelkezésére a tervezésre, és további tizennyolc hónap alatt kellett volna megépíteniük a csaknem 29 kilométeres aszfaltcsíkot.
A Bihar–Bisztraterebes szakasz az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és a magyar határ közötti szakaszának a része, amelyből mostanáig a közvetlenül a határ közelében található 5,6 kilométer készült el.

Az Európai Unió által finanszírozott országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt 438 kilométernyi új romániai autópályából csupán mintegy 270 kilométer esetében van reális esély arra, hogy határidőre megépüljön.
Mint ismeretes, a Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített, majd leállt a munkálatokkal, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. Ezt követően az autópályát kisebb szakaszokra osztották, és ezekre írtak ki versenytárgyalásokat. Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer.
A magyar–román államhatár mellett épült meg az az 5,6 kilométeres szakasz, amely rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között épült 102 kilométer autópálya. Az autósok a két megépült szakasz között az Aranyosgyéres–Maroskece-távot a párhuzamosan haladó E60-as országúton tehetik meg.
Az év első hét hónapjában a kamatkiadások meghaladták a 40 milliárd lejt, ami az egyik ára az elmúlt években felhalmozott költségvetési egyensúlyzavaroknak – vont mérleget hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
2026. augusztus 31., hétfő az utolsó nap, amikor még teljesíthetők az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt mérföldkövek és célok. Eddig, négy lezárt kifizetési kérelem nyomán, Románia nettó összegben körülbelül 13 milliárd eurót kapott.
Az államháztartás hiánya 48,08 milliárd lej volt 2026 első hét hónapjában, 28,36 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban (76,44 milliárd lej); nominálisan 37 százalékkal csökkent a deficit – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
Romániában nagyon jó búza- és kukoricatermésre lehet számítani az előrejelzések szerint. Az ország keleti és középső részén a kedvező csapadék és az átlagközeli hőmérséklet segítette július folyamán a nyári kultúrák fejlődését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
Az Eurostat legfrissebb elemzése szerint Románia a 2025-ös adatok alapján az Európai Unió abszolút „éllovasa” abban a rossz értelemben vett versenyben, amely azt méri, hány fiatal marad ki teljesen a munka és az oktatás világából.
Az európai gáztárolók az elmúlt 13 év leggyengébb feltöltöttségi szintjéhez közelítenek a hidegebb hónapok küszöbén, ami a szakértők szerint már most „téli pánikot” váltott ki az energiakereskedők körében.
A pénzügyminisztérium 25 százalékra emeli a normál gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentését szeptember 1. és 15. között. Augusztus második felében még 20 százalékos kedvezményt alkalmaztak.
A kormány pénteki rendkívüli ülésén meghosszabbította szeptember 30-ig a villamosenergia-piaci biztonsági intézkedések hatályát.
Zsugorinflációra (shrinkflation) figyelmeztet friss posztjában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Vagyis arra a jelenségre irányítják rá a fogyasztók figyelmét, amikor az áremelés elkerülése érdekében csökkentik az értékesített mennyiséget.
szóljon hozzá!