2011. október 03., 09:072011. október 03., 09:07
„A multinacionális cégekkel a versenyt csak úgy tudjuk felvenni, ha összefogunk, és a feldolgozói, értékesítési szövetkezeteket létesítünk. Ehhez sok termékre van szükség. El kell érnünk, hogy a boltokban egy külföldi termék mellett ugyanabból lássunk a polcon három székely terméket is” – mondta a pénteki megnyitón Borboly Csaba. A megyei tanács elnöke arra biztatta hallgatóságát, hogy amikor vásárolnak, a címkén az összetevők és a szavatossági dátum mellett azt is nézzék meg, hol készült az adott áru, szerepel-e rajta a székely termék logó vagy más székely védjegy, és ha igen, azt vásárolják meg. A megyei elöljáró azt szeretné, hogy ne csak minden harmadik hétvégén, Csíkszeredában legyen Hagyományos Székely Termékek Havi Vására, hanem minden hétvégén, minden székelyföldi városban.
Mint mondta, Hargita Megyei Tanács az engedélyeztetési folyamatban segítheti a termelőket, így reményei szerint egyre többen kapnak kedvet a termeléshez. Borboly Csaba hozzátette, hogy székelytermék-boltot szeretnének létrehozni, mert úgy látják, ehhez van elegendő termék, széles kínálatot tudnának biztosítani a vevőknek. A Prima Press Kft. szervezésében, a Hargitai Megyei Tanács és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal támogatásával zajló Őszi Vásáron 100 vállalkozó állította ki a termékeit, melyekre mintegy 15 ezer látogató volt kíváncsi. A rendezvénysorozat keretében bemutatták az EMNT által kezdeményezett gazdaságfejlesztési stratégia, a Mikó Imre Terv vitairatát, amelynek ismertető körútja húsz városban folytatódik.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.