
2011. augusztus 24., 06:382011. augusztus 24., 06:38
A zárt társaságba legkevesebb száz euró befizetésével lehet belépni, ezután a tagok egymás között az üzletkötésekben és vásárláskor is a pénzhelyettesítő utalványokat, az úgynevezett sic pénzeket használhatják. „A sic helyi pénz a cserekereskedelem katalizátora lehet, ami élénkíti a gazdaságot” – magyarázta Éltes Zoltán. A tervezett Siculorum-Bes pénzintézetnek 17 alapító tagja van, akik szombaton a Hargita és Kovászna megye határán levő fogadóban tartanak egyeztetőülést, leszögezik a tennivalókat. A tulajdonképpeni alakuló ülésre szeptember végén kerül majd sor, addigra remélik, hogy legkevesebb százötvenen csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Éltes Zoltán szerint a közösségi pénzintézet keretet biztosít majd arra, hogy a tagok megtakarított pénze, javai biztonságban legyenek, ugyanakkor az intézmény az egymás közötti üzleti bizalom letéteményeseként is működik.
A helyi fizetőeszköznek egyébként már hagyománya van Európában, az első és leghíresebb a svájci wir, amely 1934 óta a hivatalos valuta mellett működik. Sopronban tavaly bocsátották ki a kékfrankot, amelyet egy év után már több mint ötszáz üzlet és vállalkozás fogad el fizetőeszközként.
Az elképzelés szerint a kékfrankot kibocsátó szövetkezet tagjai kékfrankkal fizetnek egymás között, így a pénzük a bankban kamatozhat, s mivel elsősorban a régióban népszerű az utalvány, így annak használata a helyi gazdaságot erősíti. A kékfrank kibocsátója, a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet 2009 szeptemberében alakult 123 taggal, 38 500 eurós törzstőkével. 2010 februárjában bemutatták az elkészült utalványokat, 2010. május 7-én megtörtént az első hivatalos átváltás, és azóta folyamatosan nő a forgalomban lévő kékfrankutalványok száma. Jelenleg havi 10 millió forint nagyságrendű a kékfrankforgalom, a visszaváltás pedig nagyon alacsony szinten van. A soproni szövetkezet közel 180 tagot számlál.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.