
2011. május 06., 08:532011. május 06., 08:53
A három székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros megye – önkormányzatának a Magyar Hipermarket Kft.-vel való együttműködése eredményeként tető alá hozott rendezvényre május 22-éig látogathatnak ki az érdeklődők.
A Székely termék márkanéven jegyzett élelmiszer- és kézművesáruk kínálata a tavalyi ötvenhez képest idén közel 170-re bővült.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Székely hetek keretében kapható árut mintegy félezer termék közül választotta ki a Cora üzletlánc magyarországi képviselete február 2-án a Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács székhelyén szervezett termékbemutatón. A kiválasztott termékek listáján a tavalyi Székely heteken nagy sikernek örvendő portékák – lekvárok, sajtok, helyi ízesítésű édességek, mustárok, szörpök, ásványvizek, bioméz, kézművestermékek – mellett újabbak is helyet kaptak. Így például száraztészták, gyógynövényes fűszerek, fűszersó, teák, hagyományos ruhaneműk, két újabb kerámiaműhely termékei, faragott fából, illetve csuhéból készült termékek, főtt hústermékek színesítik a Székely hetek idei termékpalettáját.
Christian Beck, a magyarországi Cora marketingigazgatója a megnyitón elmondta, a tavalyi Székely hetek sikerét látva eldöntötték, idén megháromszorozzák a termékkínálatot. Az igazgató arra buzdította a vásárlókat, fedezzék fel a székely termékeket, ismerjék meg a székelyek híres gasztronómiáját. Hozzátette, személyes kedvence az áfonyalekvár, mindenkinek ajánlja, hogy kóstolja meg.
A megnyitón Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a székely összefogás eredménye, hogy sikerült minél több termelőhöz eljutniuk, és ilyen sok termék kerülhetett a Cora polcaira. „Bízunk önökben, és biztatjuk termelőinket, hogy minél több terméket hozzanak el a magyarországi vásárlóknak. A magyarországi vásárlókat pedig arra biztatjuk, hogy ne csak kóstolják és fogyasszák termékeinket, hanem látogassanak is el minél gyakrabban hozzánk, a Székelyföldre” – fogalmazott Borboly Csaba.
| Csíkszeredában szervezik meg idén a Székelyföldi Termékkiállítás és Vásárt június 10–12. között, pünkösdkor. A három székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – szereplésével immár második alkalommal megszervezett esemény megálmodója a Civilek Háromszékért Szövetség, akik a kiállítás fő céljaként a székelyföldi értékfelmutatást, a helyi termékek népszerűsítését, valamint a kulturális és hagyományos értékek bemutatását jelölték ki. „A székelyföldi változatos, minőségi termékek látványa bátorítóan, biztatóan hat az emberekre, és tudatilag erősíti őket abban, hogy képesek vagyunk értékes termékek előállítására, a magunk ellátására” – magyarázta Bereczki Kinga, a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke a csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatón. A szervezet tagjai folyamatként tekintenek a kiállításra, így terveik szerint minden évben máshol szervezik majd meg – 2010-ben először került sor a Székelyföldi Termékkiállítás és Vásárra, akkor Kézdivásárhely adott otthont az eseménynek. „Kézdivásárhelyen a két világháború között többször szerveztek hasonló vásárt, kiállítást, hiszen úgy érezték akkor az emberek, szükség van az értékeik felmutatására” – részletezte Bereczki Kinga. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, gazdag programokkal is várják az érdeklődőket, tartanak kézműves-foglalkozásokat, lesz rajzkiállítás, fellép a szentegyházi gyermekfilharmónia, a jelenlévők részt vehetnek néptáncelőadáson, valamint beszélgethetnek „híres székelyekkel”, mint például Beder Tibor íróval, a Gyalogosan Törökországban című könyv szerzőjével, Tulit Zsombor hegymászóval vagy Kicsid Gábor többszörös világbajnok, olimpikon kézilabdázóval. Lepedus Lívia, a vásárszervezés fő koordinátora elmondta, a szervezéshez már március végén hozzáláttak, és már 32 pozitív visszajelzést, 15 megkötött szerződést tudhatnak magukénak. Ajánlatukat öszszesen 54 magyarországi és 28 romániai utazási irodához továbbították, így az anyaországból is várnak érdeklődőket, annál is inkább, mivel a kiállítás egy időben lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsúval. „Mint minden előremutató civil kezdeményezést, természetesen nyitottsággal fogadtuk, ha székelyföldi összefogásról, székelyföldi értékeink felmutatásáról van szó, azt fel kell karolni” – szögezte le Antal Attila csíkszeredai alpolgármester. (Forró Gyöngyvér) |
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!