Hirdetés

Szatmári cégek mustrája

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szatmáron készült címmel második alkalommal szervezett kiállítást szatmári vállalkozások termékeinek bemutatására a Német–Román Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár megyei kisiparos-kamara.

Babos Krisztina

2011. május 06., 09:512011. május 06., 09:51

Markos Tibor, az egyesület alelnöke a Krónikának elmondta: egyre népszerűbb a hagyományteremtő szándékkal szervezett expó, a tavalyi 54 kiállító helyett idén már 72 standdal várják a látogatókat. Újdonságképpen a vállalatok mellett meghívtak kulturális intézményeket és könyvkiadókat is. „A kezdeményezésünk célja, hogy megismertessük a megye lakosságával az itt előállított termékeket, hogy meggyőzzük a szatmáriakat: itt is lehet sikeresen vállalkozni, érdemes itt élni és dolgozni” – fejtette ki a házigazda. A kiállítók közül 30 nagyobb vállalat, amelyeknek fele német tőkéjű, a fennmaradó 42 standon pedig kisiparosok mutatkoznak be. Markos Tibor kifejtette: korábban a legtöbb munkást a textilipar foglalkoztatta Szatmár megyében, ez az ágazat viszont az utóbbi években tönkrement, helyét az autóipar foglalta el, amely jelenleg körülbelül 6 ezer embernek ad munkát. A legnagyobb cégek kizárólag német tulajdonban vannak, azonban helyi vállalatok is közreműködnek az alkatrészgyártásban, illetve a tervezésben. A második helyen a bútoripar található jelenleg, és ebben az ágazatban is igen sok a német cég. Jelen vannak az expón továbbá élelmiszer-ipari vállalatok – tejfeldolgozó, borászat, pálinkafőző üzem és sütöde –, valamint vendéglátó-ipari cég is állít ki.

A kisiparosszektor Szatmár megyében az utóbbi pár évben indult fejlődésnek, amelyben jelentős része van a kisiparos-kamarának is – a szervezetet 2008-ban 18 vállalkozó alapította, tagságuk száma mára elérte a 90-et. A kiállításon jelen vannak kovácsoltvas eszközöket készítők, kályhások, kéményseprők, kertikemence-építők, bőrdíszművesek, népi ruhákat és kerámiákat készítő vállalatok is.

Markos ugyanakkor arról is beszámolt, hogy vendégül látnak egy csoportot Wolfenbüttelből – a település 41 éve testvérvárosa Szatmárnémetinek, az utóbbi időben pedig elkezdték a gazdasági kapcsolatokat is kiépíteni a németországi várossal. Magyarországi meghívottaik is vannak az ipartestületek országos szövetsége részéről, akik az előbb felsoroltakkal, illetve a kolozsvári technológiai transzferközpont képviselőivel együtt részt vesznek a péntekre tervezett üzleti konferencián. A kolozsváriak elsősorban a kis- és közepes vállalkozások kapcsolatépítését támogató Enterprise European Network nevű kezdeményezést ismertetik.

A csütörtökön megnyitott expó három napig lesz látogatható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés