
Új repülőgépet vásárol a kincses város számára a Wizz Air légitársaság, amelynek ez már az ötödik kolozsvári légi járműve lesz.
2015. október 15., 23:022015. október 15., 23:02
A cég és a kolozsvári nemzetközi repülőtér képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy az új, Airbus A320 típusú, körülbelül 200 férőhelyes repülőgépet 2016. július 22-én helyezik forgalomba, a beruházással egyidőben pedig a kincses városból négy új járatot is indítanak az új járműnek köszönhetően.
Jövő nyártól így az utasok már Berlinbe, a spanyolországi Alicantéba, a dániai Billundba és a nagy-britanniai Doncaster Sheffieldbe is eljuthatnak. John Stephenson, a Wizz Air alelnöke rámutatott: Németország fővárosába ez lesz az első közvetlen járat Romániából. Az új járatokra már 109–129 lejért lehet jegyet váltani a Wizzair.com honlapon. Alicantéba szerdán és vasárnap, Berlinbe hétfőn és pénteken, Billundba kedden és szombaton, míg Doncaster Sheffieldbe hétfőn és pénteken indulnak járatok júliustól.
A légitársaság Bukarestben is jelentős beruházásra készül, jövő nyáron ugyanis négy darab, egyenként 230 férőhelyes, Airbus A321 típusú légi jármű vásárlását tervezik. Stephenson arról is beszámolt, hogy az elmúlt tizenegy évben mind a közép-kelet-európai régióban, mind Romániában folyamatosan növekedett, bővült a légitársaság, amely a régióban jelenleg 63 Airbus A320 típusú repülőgépével 390 útvonalat fed le, összesen pedig 38 országban 113 célpont fele indít rendszeres járatokat.
Romániában a Wizz Air nyolc légikikötőben van jelen: Erdélyben Kolozsvár mellett Marosvásárhelyről és Temesvárról indítanak járatokat. Az alelnök elmondása szerint a cég – az állami tulajdonban lévő Taromot megelőzve – a román piac legnagyobb légitársaságává vált, részesedése ugyanis mintegy 50 százalékos.
A sajtótájékoztatón Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke arról számolt be, hogy „Erdély fővárosa” számára rendkívül fontos a Wizz Air, illetve a cég által végrehajtott beruházások. „Isten hozta a légitársaság ötödik kolozsvári repülőgépét, reméljük, hogy hamarosan a hatodik és a hetedik is követni fogja” – nyilatkozta Vákár.
A megyei tanács alelnöke arra is kitért, hogy a kincses város számára továbbra is komoly hiánycikket jelent a Kolozsvár–Budapest repülőjárat, holott mind a magyar, mind a román kormánynak már többször is jelezték, hogy szükség lenne a befektetésre. „Mindez talán érzelmi szempontból is fontos lenne, de biztos vagyok benne, hogy a Wizz Air számára is nyereséges lenne a járat beindítása” – fogalmazott Vákár István.
David Ciceo, a kolozsvári nemzetközi repülőtér igazgatója arra tért ki, hogy az új járatok az üzletemberek és a turisták számára is kedvezőek lesznek, szerinte ugyanakkor a Wizz Airnek köszönhető, hogy a kincses város orvosi és gyógyszerészeti egyetemén 2500 külföldi hallgató tanul. „Az idei várható forgalmunk meghaladta az előrejelzéseinket. 1,4 millió utasra számítunk, a végső utasszám eléri majd az 1,48 milliót. 2020-ra a kolozsvári reptér forgalma elérheti a 2,2 millió utast. Éppen ezért nagyon fontos számunkra a kifutó kibővítése 3500 méterre” – emelte ki ugyanakkor Ciceo.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!