2010. június 10., 10:492010. június 10., 10:49
A nemmel szavazók az ország két legnagyobb pártjának a képviselői voltak. A felsőház június 3-án már jóváhagyta a javaslatot. A keddi alsóházi döntés után a téma ismét visszakerül a felsőház elé megvitatásra, s az alsóház várhatóan még júniusban ismét szavaz a kérdésről.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, tavaly augusztusban elvi megállapodást kötött az amerikai kormány az UBS AG svájci bankcsoporttal az amerikai ügyfelek adatainak kiadásával kapcsolatos vita rendezése érdekében. Az Egyesült Államok több tízezer olyan amerikai adatainak kiadását követeli, akik adóelkerülés érdekében feltehetően dollármilliárdokat helyeztek el a svájci bank titkos számláin.
Az alpesi országban viszont szigorú törvények védik a banktitkot. Az amerikai kormány tavaly februárban indított keresetet az UBS ellen egy floridai szövetségi bíróságnál azzal a céllal, hogy a svájci bank adja át annak az 52 ezer amerikai ügyfelének adatait, akik állítólag 14,8 milliárd dollárnyi összeget helyeztek el titkos számlákon az utóbbi egy évtizedben.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.