Sorra zárnak be a boltok, bankok, éttermek a nagyváradi sétálóutcán

Egyre-másra zárnak be a nagyváradi sétálóutca üzletei. A korzón tett sétánk alkalmával legalább 17 kiadó üzlethelyiséget számoltunk össze, és ezeken kívül csak egy volt felújítás miatt zárva. Mint arról már beszámoltunk, a Leonardo készruha- és cipőbolt három üzlete közül az egyik outletté alakult, a másik pedig már hirdeti a helyiség bérlését, de ugyanúgy távoznak a bankok, gyorséttermek és ajándékboltok is.

„Régebben akár másfél órába is beletelt, amíg végigsétáltunk a korzón, hiszen minden kirakatnál meg lehetett állni nézelődni, akár vásárolgatni is. Mostanra az egész inkább egy kísértetvároshoz hasonlít” – panaszolja N. I., aki maga is huszonhat évig dolgozott egy sétálóutcai illatszerboltban. Akkoriban még státusszimbólumnak számított, ha valaki a Fő utcán vásárolt, vagy akár csak sétált, „korzózott” is. „Akkoriban nemcsak a paloták miatt nyújtott szép látványt a sétálóutca, hanem a szépen, ízléssel elrendezett kirakatok miatt is. Évente rendeztek kirakat-szépségversenyeket is városi vagy megyei szinten” – meséli.

Kiment divatból a korzózás

Az egyik, dísztárgyakat forgalmazó üzlet eladója úgy véli, nemcsak a gazdasági világválság, hanem a megnövekedett bérleti díjak tehetnek arról, hogy sok kereskedő már nem tudja fenntartani az üzletét. Ő maga 25 éve dolgozik a korzó különböző üzleteiben, és azt mondja, ilyen mértékű elszegényedést nem tapasztalt a két és fél évtized alatt. „A visszaszolgáltatott ingatlanok tulajdonosai a bukaresti árakhoz igazítják a bérleti díjakat. Ráadásul az egyre csak épülő plázák is elszívják a közönséget, hiszen az emberek számára vonzó, hogy mindent egy helyen megkaphatnak” – mondja.

Emellett azt is problémának tartja, hogy a Fő utca sétálószakaszán nincs parkolási lehetőség: a legközelebbi parkoló a Kossuth utcán van, illetve a korzó másik végében, a Körös áruház előtt – de a turista vagy járókelő onnan már inkább a négyemeletes bevásárlóközpontba tér be, mintsem hogy végigsétáljon a korzón. „Nem vásárolnak, nem sétálgatnak már az emberek a Fő utcán, hiszen üzlet is alig van. Csak telefonos szaküzletek, bankok meg kocsmák, így hát mindenki csak az ügyeit intézni jár erre” – meséli. Mint mondja, az a két-három nyári szezon, amíg a korzó felújítás alatt volt, szintén nagyon rossz hatással volt az üzletre: segített kikoptatni a köztudatból a valaha a város fő kereskedelmi artériájának számító útvonalat.

„Utána következett az épület renoválása, amikor egy évig fel volt állványozva az ingatlan” – mondja. Az ő boltjuk, amely meglehetősen borsos árú, egzotikus ajándéktárgyakat forgalmaz, úgy tudott fennmaradni, hogy az öt bolti eladóból négyet elbocsátott az áremelés után. Interjúalanyunk jövő héten szabadságra megy, és be is zárja a boltot, mivel nincs, aki helyettesítse.

Megegyezés kellene

Az a palota, amelyben az ajándékbolt is működik, az orsolyita apácarend tulajdona. Mint arról már korábban beszámoltunk, az ugyanebben az épületkomplexumban működő Foto Art Galériának épp azért kellett elköltöznie, mert az azt működtető civil szervezet képtelen volt a megnövekedett bérleti díjat kifizetni. Egy másik, épp új lakót kereső üzlethelyiség eddigi bérlője, aki a többi megszólalóhoz hasonlóan neve elhallgatását kéri, azt mondja, nem a mostani árak nagyok – annyiról van csak szó, hogy azelőtt a városi önkormányzat jelképes összegért adta ki a helyiségeket.

Ő egyébként két teremnek is keres most bérlőt, az egyiknek már január óta, de azt mondja, a válság miatt olyan kicsi az eladás, hogy gyakorlatilag senki nem érdeklődik. „Amit eddig 30 euróért béreltünk négyzetméterenként, azt most tizenötért sem tudjuk kiadni. Az emberek félnek befektetni, mert nemhogy egy ötéves szerződés ideje alatt, de még annál több idő elteltével sem térülne meg a pénzük” – mondja.

Attól tart, hogy a válság elmúlta után is még minimum tíz évre lesz szükség ahhoz, hogy a város gazdasága visszatérjen a rendes kerékvágásba. Arról pedig, hogy a sétálóutcai üzletek mintegy harmada nem működik, senki nem tehet. „Az apácák jóindulatúak, mindenkitől egyforma bért kérnek, de nem mindenki engedheti ezt meg magának. Én néhány évtizednyi kereskedelmi munkásság alatt rengeteg pénzt fektettem az üzletekbe, az egyik majdnem 40 évig működött, nagyon bánom, hogy így kellett vége legyen” – panaszolta.

Egy vállalkozó, aki a sétálóutcán lakik, ötlettel is szolgált a helyzet megoldására: úgy véli, a műemlék épületek fel nem újítási illetékének mintájára vezessenek be egy új adót, amit azoknak az ingatlantulajdonosoknak kellene fizetniük, akik nem adják bérbe az üzlethelyiségeiket. Úgy véli, ezzel arra ösztönözhetnék a tulajdonosokat, kérjenek minél kevesebb bérleti díjat, s így újra benépesüljön a korzó. Az előbbi cégvezető is egyetért vele: ő azt mondja, arra volna szükség, hogy az épülettulajdonosok egymás között állapítsanak meg egy mindenki számára elfogadható átlagárat.