
Fotó: Pál Árpád
Bogdan Chiriţoiu, a bukaresti Versenytanács elnöke szerint a fekete pénteken (black friday) feltüntetett árak sok esetben már hónapok óta érvényben voltak a romániai kereskedelmi társaságoknál.
2018. május 03., 19:032018. május 03., 19:03
2018. május 03., 22:302018. május 03., 22:30
A versenyhivatal vezetője csütörtökön beszélt arról, gyakran találkoztak azzal a helyzettel, hogy a fekete pénteken kínált, jelentősnek nevezett árleszállítások nem valósak, ugyanis ezek az árak hónapok óta érvényesek voltak.
„A törvény szerint akkor tehetsz ki egy akciós táblát, hogyha az árak alacsonyabbak, mint a múltban voltak. Ha te hónapok óta tartod azt az akciót, akkor valójában a termék normális áráról van szó, és semmiféle árleszállítást nem alkalmaztál” – idézte Chiriţoiunak a parlamentben elhangzott nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
A hivatal elnöke hozzátette: az általa vezetett intézmény jelentést terjesztett elő a fogyasztóvédelmi hivatalnak, amelynek jogkörébe tartozik a törvény alkalmazásának ellenőrzése.
Kérdésre válaszolva Chiriţoiu azt mondta: a fekete pénteken jegyzett eladások jelentős hányadában alkalmazták ezt a módszert.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!