Hirdetés

Rideg valóság: sok a kifűtetlen lakás

A hét eleji hirtelen lehűlés nyomán az ország sok vidékén elkezdődnek a próbafűtések, a saját kazánnal rendelkezők közül pedig már sokan be is indították a melegítést. Azonban nem mindenki engedheti meg magának, hogy végigfűtse a szezont, nagyon sokan kénytelenek spórolni, mivel egyszerűen nem tudnák kifizetni közműszámláikat.

Bálint Eszter

2015. október 05., 18:212015. október 05., 18:21

2015. október 05., 18:222015. október 05., 18:22

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) az Agerpres hírügynökség kérésére hétfőn közölte, hogy minden tíz háztartásból egy nem tudta tavaly télen megfelelően kifűteni a lakását. Mint a nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, a romániai háztartások 12,7 százaléka nem tudott tartani lakásában egy optimálisnak mondható hőmérsékletet – az arány a 16–24 évesek körében a legmagasabb, 20,3 százalékos.

Ott, ahol a családfő munkanélküli, az esetek 42,2 százalékában nem tudták kellőképpen kifűteni otthonaikat. A háztartások több mint fele (56,5 százalék) különálló ingatlanban él – az arányt nagyban befolyásolja a vidéki környezet. Eközben 38,5 százalékra rúg azoknak az aránya, akik tíz vagy annál több lakrészből álló tömbházban élnek.

Nemrég az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke, Niculae Havrileţ is arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentős a megtakarítás, amikor a téli fűtésről van szó. Mint rámutatott, 2009 és 2014 között a távhőszolgáltatóval kötött szerződések felmondása, és a saját kazánok felszerelése nyomán nőtt a gázfogyasztók száma, a fogyasztás azonban állandó maradt.

A szakember szerint ez csak részben tudható be annak, hogy az emberek a saját kazán révén tudatosabban fűtenek, hogy pénzt spóroljanak meg, szerinte főként a tömbház-hőszigetelési program számlájára írhatóak a megtakarítások, a szakhatóság számításai szerint ugyanis a programban résztvevő lakrészek fűtéssel járó kiadása 50 százalékig terjedő mértékben is csökkenhetnek. Viszont még ilyen körülmények között is hatalmas a veszteség romániai viszonylatban, hiszen amíg nálunk egy négyzetméternyi lakás kifűtéséhez 211 kilowattóra földgázra van szükség, addig az európai uniós átlag 120 kilowattóra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés