
A mindennapokban roncsautóprogramként emlegetett, a romániai gépkocsipark felújítását célzó kormányprojekt és a tavaly útnak indított Első autó program összevonásával serkentené a Cioloș-kabinet az újszemélygépkocsi-piacot.
2016. január 13., 16:252016. január 13., 16:25
2016. január 13., 19:532016. január 13., 19:53
A pénzügyminisztérium által kidolgozott kormányhatározat-tervezet értelmében az Első autó program keretében elfogadnák az 5 százalékos önrész fejében a roncsautóprogramban a jármű leadása után járó vouchert.
„Az Első autó program népszerűségének növelése érdekében javasoljuk, hogy egyidőben legyenek érvényesek a gépkocsipark megújítását célzó program intézkedéseivel, vagyis a régi autó leadása után járó utalványt fogadják el az Első autó keretében kért 5 százalékos önrész gyanánt” – mutat rá közleményében a pénzügyminisztérium. Az új gépkocsik vásárlását célzó, 2014/66-os sürgősségi kormányrendeletet kiegészítő kormányhatározat-tervezet 100 millió lejes garanciaplafont javasol a 2015-ben fel nem használt összegekből – tavaly összesen 350 millió lej állt rendelkezésre.
A plafonérték meghatározásakor szem előtt tartották a program alakulását, illetve azt, hogy tavaly milyen kevesen éltek a lehetőséggel. „Mivel a finanszírozást vállaló partnereknek több időre volt szükségük a belső szabályok kidolgozására és elfogadására, és mivel rövid idő állt a rendelkezésre a program népszerűsítésére a potenciális haszonélvezők körében, nagyon kis mértékben használták fel a 2015-ben rendelkezésre álló értéket. A hitelezési feltételek ugyanakkor nagyon hasonlítanak a piacon kínált hasonló ajánlatokéhoz. Így 2015. november 30-áig 187 garanciát adtak ki összesen 3,125 millió lej értékben” – tájékoztat a pénzügyi tárca.
Ugyanakkor próbálták csökkenteni a program haszonélvezőinek a költségeit is, így a hat havi ROBOR plusz legtöbb évi 3 százalékos kamatot írtak elő az Első autó programban. Ennek keretében a magánszemélyek egyetlen személygépkocsit vásárolhatnak, aminek értéke nem haladhatja meg az 50 ezer lejt, amihez esetenként hozzáadódhat az általános forgalmi adó (áfa/TVA). Az állam ezáltal az olcsóbb autók, illetve a kevésbé szennyező és keveset fogyasztó, kis hengerűrtartalmú autók vásárlását bátorítja.
Ahhoz, hogy valaki a program haszonélvezője lehessen, legalább 18 évesnek kell lennie a kérés benyújtásának időpontjában, és a megvásárlásra kiszemelt gépkocsi értékének legalább 5 százalékával rendelkeznie kell. Az is kitétel, hogy a gépkocsinak meg kell felelnie legalább az Euró 5-ös szabványnak. Az állami garancia az érték legtöbb 50 százalékát teheti ki, a program haszonélvezője pedig vállalja, hogy CASCO típusú biztosítást köt az Első autó program keretében vásárolt személygépkocsira.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
szóljon hozzá!