
Fotó: Gecse Noémi
Cirkuszba torkollott a pénteki sepsiszentgyörgyi általános állásbörze, mert megrohamozták a szociális segélyből élők, akik nem munkát, hanem csak igazolást akartak, vagyis „pecsételtetni” szerettek volna.
2017. április 09., 15:252017. április 09., 15:25
Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, 657 céget kerestek meg, ezek közül 43 jelent meg a börzén, összesen 564 állást kínáltak. Ennél kevesebb, mindössze 528 állástalan jelent meg, és – mint kiderült – közülük mintegy 300-an csak a háromhavonta kötelező igazolást szerették volna megszerezni, hogy sikertelenül próbáltak munkát szerezni, így megtarthatják a szociális segélyt.
A segélyezettek megrohamozták a Vadász utcai Kisstadiont, a börze helyszínét, és nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy valóban lenne számukra munka. Kelemen Tibor felidézte, egy nadrággyár a festőműhelyébe férj-feleséget is alkalmazott volna, hogy két jövedelemmel pótolhassák az elveszett állami segélyt, de az ajánlatot nem fogadták el. „Mindenféle kifogásokat kerestek, hogy gyereket várnak, a férfiak mindenféle betegségre hivatkozva kerestek kibúvót. Ebben nagyon találékonyak” – mondta Kelemen Tibor.
Az igazgató ugyanakkor rámutatott, a cégek nem találtak szakképzett munkaerőt, még olyan ágazatokban sem, amilyen területen Sepsiszentgyörgyön van szakképzés, például a faiparban. A brassói közlekedési vállalat eközben sofőröket keresett, ám hiába. A börzén 7 személyt alkalmaztak, és 182 állástalant hívtak be interjúra.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.