Hirdetés

Saját tervezésű gépkarabélyt állít elő a cugiri fegyvergyár

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Százszázalékban román tervezésű és gyártású gépkarabéllyal állt elő a cugiri fegyvergyár: a fegyvert jelenleg tesztelik a külföldi hadszíntereken szolgáló román katonák, ősztől pedig a gyár készen áll arra, hogy legyártson belőle 60 ezer darabot a román hadsereg számára.

Balogh Levente

2012. április 10., 12:032012. április 10., 12:03

A Romarm igazgatója, Vasile Crişan elmondta: a cugiri tervezésű fegyver a NATO szabványai alapján készült. Az 5,56x45 milliméteres kaliberű fegyver egyik újdonsága, hogy kétkezes, azaz mind bal-, mind jobbkezes katonák ugyanúgy használhatják. „Már el is készítettünk belőle tíz darabot. Jelenleg a védelmi minisztériumnál vannak, ahol NATO-teszteknek vetik alá őket. A fegyvereket elküldték azon külföldi hadszínterekre, ahol a román hadsereg katonái szolgálnak, és valós körülmények között próbálhatják ki őket”- közölte Crişan.

A cugiri gyár illetékesei még tavaly jelentették be, hogy egy olyan, a NATO szabványainak is megfelelő gépkarabély tervezésén dolgoznak, amelyet a jövőben a román hadsereg rendelkezésére kívánnak bocsátani. Horea Suciu, a fegyvergyár igazgatója akkor azt mondta, a fegyvert a védelmi tárcával kötött megállapodás nyomán kezdték el kifejleszteni. Az úgy fegyverrel a román katonák által jelenleg használt AKM gépkarabélyokat kívánják lecserélni. Az új fejlesztésű fegyver AKM-vázra épül, de már a NATO előírásai szerint. Az AKM egyébként a Kalasnyikovként ismert, szovjet fejlesztésű AK-47-es továbbfejlesztett változata. A cugiri gyár most abban reménykedik, hogy amennyiben a tesztek sikeresek lesznek, akkor az elkövetkező néhány évre elegendő munkát biztosít jelent a román hadsereg által igényelt több tízezer darabos megrendelés.

A cugiri fegyvergyár 2004-ben jött létre a Cugir Gépgyár feldarabolása nyomán, és a Romarm fegyverüzem gyártókapacitásának egy részét is átvette. A gyalogsági fegyverek gyártására szakosodott gyárnak jelenleg 655 alkalmazottja van.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 14., hétfő

Újabb magyarországi cég telepedett meg a Partiumban

Belépett a romániai piacra a magyarországi piacon az üveghulladék gyűjtésére, feldolgozására, válogatására és újrahasznosítására szakosodott, iparági vezetőnek számító RE-Glass.

Újabb magyarországi cég telepedett meg a Partiumban
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Bezzegromániázhatott Európa egyik legnagyobb autógyártója

A romániai bérekkel és az ezzel együtt járó alacsonyabb kiadásokkal példálózhattak a Mercedes illetékesei Németországban, jelezve az alkalmazottaknak, hogy ha nem tetszenek a megváltozott szabályok, akkor a termelést átköltöztethetik Kelet-Közép-Európába.

Bezzegromániázhatott Európa egyik legnagyobb autógyártója
2026. szeptember 13., vasárnap

Újabb állami hatóság bólintott rá, hogy az Azomureș a Romgaz tulajdonába kerüljön

Újabb akadály hárult el annak útjából, hogy a marosvásárhelyi Azomureș vegyi üzem a román állam tulajdonában levő Romgaz földgázkitermelő- és szolgáltató tulajdonába kerüljön.

Újabb állami hatóság bólintott rá, hogy az Azomureș a Romgaz tulajdonába kerüljön
2026. szeptember 12., szombat

Milliárdokért épülhet a semmi? A kormány ellenőrei darabokra szedték a miniatomerőmű projektjét

A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok telepítésének költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a kormányfő ellenőrző testületének jelentéséből.

Milliárdokért épülhet a semmi? A kormány ellenőrei darabokra szedték a miniatomerőmű projektjét
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Autóút-keresés folyt. köv. a magyar–román határon: ötéves késéssel összejön?

Még legalább három évet várni kell jelen állás szerint a harmadik gyorsforgalmi összeköttetésre Magyarország és Románia között, ami ötéves csúszást jelent a kezdetekkor lelkesen, vagy inkább vakmerően kitűzött célokhoz képest.

Autóút-keresés folyt. köv. a magyar–román határon: ötéves késéssel összejön?
2026. szeptember 11., péntek

5820 lej az átlagbér – csak éppen nagyon nem mindegy, ki hol dolgozik

Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.

5820 lej az átlagbér – csak éppen nagyon nem mindegy, ki hol dolgozik
2026. szeptember 11., péntek

Lassult az infláció, de a pénztárcánk ezt még nem feltétlenül érzi meg

A júliusi 8,16 százalékról augusztusban 6,17 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Lassult az infláció, de a pénztárcánk ezt még nem feltétlenül érzi meg
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Újabb rekordot döntött a benzin ára, egyre közelebb a lélektani küszöb

Pénteken is rekordot döntött a benzin ára Romániában, és egyre közelebb kerül a tízlejes lélektani határhoz, miközben a közel-keleti konfliktus miatt folyamatosan nő az olaj világpiaci ára.

Újabb rekordot döntött a benzin ára, egyre közelebb a lélektani küszöb
2026. szeptember 10., csütörtök

Zöld ház program: meghallgatták a napelemeseket, de a nagy önrész marad

Sok szempontból nyertek az áramtermelő-fogyasztók, de a vaskos önrésztől nem szabadulnak meg a valós eséllyel pályázni kívánó prosumerek a napelemes akkumulátorok beszerzését támogató Zöld ház program véglegesített útmutatója szerint.

Zöld ház program: meghallgatták a napelemeseket, de a nagy önrész marad
2026. szeptember 10., csütörtök

Sokan keresnek állást a közeli nagyvárosokban. Milyen béreket kínálnak a cégek?

Az eJobson év eleje óta meghirdetett közel 150 ezer állásból 71 ezer – vagyis csaknem minden második – Bukarestben volt elérhető – derül ki az állásközvetítő platform elemzéséből.

Sokan keresnek állást a közeli nagyvárosokban. Milyen béreket kínálnak a cégek?
Hirdetés
Hirdetés