Hirdetés

Romániaszerte irodákat nyit a világ legnagyobb turisztikai vállalata

Visszatért Romániába a TUI utazásszervező cég, a vállalat az Eurolines-csoporttal kötött partnerség eredményeképp nyitja meg irodáit, a turisták pedig mától kezdődően vásárolhatnak utazási csomagokat a turisztikai központ bukaresti székhelyén – derült ki a turisztikai cégek tegnapi sajtótájékoztatóján.

Kőrössy Andrea

2011. szeptember 21., 09:152011. szeptember 21., 09:15

 A megegyezés értelmében az átalakítás első szakaszában az Eurolines 52 irodája közül 25-öt fognak átszervezni, a későbbiekben pedig valamennyi egységet módosítani fognak. Harald Kraus, a TUI igazgatója elmondta: a vezetőséget nagy örömmel tölti el, hogy Szlovákia és Szlovénia után lehetőségük adódott Romániában is kiterjeszteni tevékenységüket. Hozzátette: reményeik szerint három év múlva már 100 utazási irodát fognak működtetni az országban. A partnerség célkitűzései között szerepel a Romániából induló charterjáratok kialakítása a következő két évben. Dragoş Anastasiu, az Eurolines-csoport igazgatója hangsúlyozta: a TUI elégedetté kívánja tenni a klienseit, ez pedig csakis akkor valósulhat meg, ha a két vállalat az ügyfelet állítja minden tevékenységének középpontjába.

Hozzátette: az utazási központnak köszönhetően a biztonság és minőség kifejezések új értelmet fognak nyerni. A partnerség következtében a TUI az 1990-ben megalapított, konstancai központtal rendelkező Danubius Travel vállalat vezetését is átvette. Az Eurolines-csoport részeként a Danubius továbbra is működtetni fogja mindhárom turisztikai ágazatát, amely a bejövő, valamint az üzleti turizmusból, illetve a hajós utazásokból tevődik össze.

A TUI a világ legnagyobb turisztikai vállalata, amelynek több mint 71 ezer alkalmazottja 180 államban van jelen, ügyfelei száma pedig eléri az évi 30 milliót. A központ szállodák üzemeltetése mellett tengeri utazásokat is szervez. A romániai Eurolines-csoportot kilenc társaság alkotja, a vállalatnak körülbelül 400 alkalmazottja van.

Amint arról a Krónika is beszámolt, a TUI ügynökség 2006-ban mondott le minden turisztikai programot Romániában, mivel a külföldi nyaralók nem voltak elégedettek az országban tapasztalt körülményekkel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés