2012. március 14., 08:422012. március 14., 08:42
Egyébként a húsz régió összesen négy országban – Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, valamint Magyarországon – található. Akárcsak a korábbi években, az Európai Unió legszegényebb vidéke a bulgáriai Szeverozapaden, ahol az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) a 2009-es uniós átlag alig 27 százalékát teszi ki. Északkelet-Románia sem áll sokkal jobban a maga 29,5 százalékával.
Hasonló helyzetben van a bulgáriai Szeveren, ahol az egy főre eső GDP az EU-átlag 29 százaléka, majd két szintén bolgár régió, Juzsen centralen (31 százalék) és Szeveroiztocsen (36 százalék) következik.
Délnyugat-Olténiában, valamint a bolgár Jugoiztocsenben ez az arány 36 százalékos, Délkelet-Romániában 38 százalékos, míg Észak-Magyarországon, valamint Dél-Munténiában 40 százalékos. Láthatjuk, egyetlen magyarországi régiót leszámítva, csak bolgár és román települések szerepelnek az Unió legszegényebb térségei között. A húszas rangsor felső felében pedig már többnyire magyarországi és lengyelországi vidékekkel találkozunk. De itt találjuk még a Székelyföldet is magába foglaló közép-romániai régiót (46 százalék), illetve északnyugati (43 százalék) és nyugati régiót (51,6 százalék).
Hatalmas az eltérés egyébként a főváros és közvetlen környéke és az ország többi része között, hiszen a Bukarest–Ilfov térségben már az egy főre eső bruttó hazai össztermék eléri az uniós átlag 111 százalékát.
Az Európai Unió leggazdagabb régiója London pénzügyi negyede, ahol az egy főre eső GDP az EU-átlag 332 százaléka, majd 266 százalékkal Luxemburg, illetve 223 százalékkal Brüsszel következik. Közép-Kelet-Európa leggazdagabb vidéke Pozsony az uniós átlag 178 százalékával.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.