
Elemzők szerint a valós költségvetési hiány sokkal magasabb, mint amiről eredetileg tudott a Bolojan-kormány
Fotó: Erdélyi Napló grafika
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a költségvetési hiánycélt.
2025. szeptember 10., 16:542025. szeptember 10., 16:54
2025. szeptember 10., 16:592025. szeptember 10., 16:59
Az amerikai-román kereskedelmi kamara AmCham CEO Business Forum 2025 című rendezvényén részt vevő államelnököt az újságírók a deficittel kapcsolatban a médiában megjelent különféle számadatokról kérdezték. Mint ismert, Romániának 9,3 százalékos költségvetési deficitje volt tavaly, és ezt az adatot közölte az Európai Bizottsággal is.
Ami pedig a kormánykoalíción belüli megbeszéléseket illeti, Nicușor Dan hangsúlyozta: azt szeretné, ha azok „kevésbé a nyilvánosság előtt, inkább a partnerek között” zajlanának.
Ilie Bolojan miniszterelnök a napokban közölte, hogy a költségvetési hiány ebben az évben minden bizonnyal 8 százaléknál magasabb lesz. „Nem hiszem, hogy le tudjuk zárni az idei évet 8%-os deficit alatt. A pénzügyminisztérium elő fog állni a pontos becslésekkel a szeptember folyamán kidolgozandó költségvetés-kiigazítás ismertetésekor” – jelentette ki a kormányfő, aki azzal magyarázta a hiánycél teljesítésének elmaradását, hogy még nem éreztetik hatásukat az elvárt mértékben a kormány augusztusban hatályba lépett adó- és áfaemelési intézkedései.
Mint arról beszámoltunk, az első Ciolacu-kormányban, 2023 júniusa és 2024 decembere között pénzügyminiszteri tisztséget betöltő Marcel Boloș azt állítja, hogy többször is figyelmeztette Marcel Ciolacut a növekvő költségvetési hiányra, de kijelentését nem vették figyelembe a kormányban. „Amikor azt mondtam neki: »miniszterelnök úr, a költségvetési hiány kezd kicsúszni a kezünkből«, ő azt válaszolta, hogy a nemi szervének fáj a költségvetési hiány (román mondás arra, hogy egy cseppet sem érdekli – szerk. megj.)” – mondta a nemzeti liberális párti (PNL) politikus a koalíciós partner szociáldemokraták (PSD) akkori elnökéről és kormányfőjéről.
Uniós összevetésben Romániában a legmagasabb a költségvetés hiánya, még úgy is, hogy a tavalyi év utolsó trimeszterében jegyzett 9,6 százalékról 2025 első negyedévében a GDP 7,5 százalékára csökkent. A bukaresti kormány 7 százalékos hiánycélt rögzített az erre az évre kidolgozott költségvetésben, erről azonban már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy nem reális cél, hiszen már az év első hat hónapjában 3,62 százalékra ugrott a deficit.

Marcel Boloș, aki az első Ciolacu-kormány pénzügyminisztere volt 2023 júniusától 2024 decemberéig, azt állítja, hogy többször is figyelmeztette Marcel Ciolacut a növekvő költségvetési hiányra, de kijelentését nem vették figyelembe a kormányban.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!