Románia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány

Románia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány

Nagy ára van. Környezetvédők amiatt aggódnak, hogy a hatalmas külszíni kitermelés „ hatalmas sebet ejt” a tájon

Románia eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányáját nyithatja meg a Samax Romania nevű cég mögött álló nemzetközi befektetőcsoport az Erdélyi Érchegységben, a Brád városától keletre található Rovina térségben, miután a bukaresti kormány pénteken jóváhagyta a társaság húsz évre megkötött bányászati koncesszióját.

MTI

2018. november 10., 10:212018. november 10., 10:21

2018. november 10., 13:452018. november 10., 13:45

A kormányhatározat hátteréről és előzményeiről beszámoló Adevărul című hírportál úgy tudja, a befektetők a koncessziós szerződésben szereplő 94 négyzetkilométeres térségből mintegy 200 tonna arany és 635 ezer tonna rezet remélnek kinyerni.

Az üzleti tervben 3,7 milliárd dollár értékű arany és megközelítőleg 1,8 milliárd dollár értékű réz kitermelésével számolnak, amely után a román államnak összesen mintegy 300 millió dollárnyi (az aranyra 6, illetve a rézre 5 százalékos) jövedéki adót fizetnének.

A megyeszékhely Dévától 20 kilométernyire, Verespataktól 50 kilométernyire megnyitandó külszíni fejtés kiterjedését 27,7 négyzetkilométerre tervezik.

Az Adevărul felidézte, hogy az újabb nagyszabású bányaprojekt ellen több ízben tiltakoztak a Mining Watch Romania nem kormányzati szervezet aktivistái, akik szerint a hatalmas külszíni kitermelés újabb olyan „szörnyű sebhelyet” hagy majd az Erdélyi Érchegységben, mint amilyet a veresvölgyi (Roșia Poieni) rézbánya okozott.

A környezetvédők azt is kifogásolták, hogy a koncessziós szerződést megkötő országos ásványkincshatóság hivatali titokként kezeli a bányaprojektek műszaki részleteit, és

a Rovina térségébe tervezett aranybánya várható környezeti hatásairól semmit sem hoztak nyilvánosságra.

A Rise Project nevű romániai tényfeltáró lap azt állítja, hogy a Samax Romania hivatalos tulajdonosa a torontói tőzsdén jegyzett Carpathian Gold, amely tudomásuk szerint Jean Claude Gandur svájci üzletember érdekeltségi köréhez tartozik. A lap szerint a svájci milliárdos nigériai, kongói, gaboni, elefántcsontparti és iraki altalajkincsekkel üzletelve alapozta meg vagyonát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány