Hirdetés

Román Ford – csak rendelésre

Péntektől meg lehet rendelni az első, teljes egészében Romániában gyártott Ford-modellt, a B-Maxot csütörtökön mutatták be a craiovai üzemben. Az új jármű nem keveset kóstál: a legolcsóbb kategória 13 400 euró áfástól.

Bálint Eszter

2012. március 23., 09:082012. március 23., 09:08

Nem lehet azonban azonnal birtokba venni a most megrendelt személygépkocsikat, a csütörtöki bejelentés értelmében csak szeptember 15-e után kerül erre sor. Éppen ezért nincsenek is túl nagy tervei az eladások terén az idei évre a Fordnak.

Mint Henrik Nenzen, a Ford Románia vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, arra számítanak, hogy az idei év folyamán mindössze 500 B-Max talál gazdára Romániában, azonban jövőre már legalább 2 ezres forgalomra számítanak – ezzel akkor már várhatóan piaci részesedésük elérné az 1,7 százalékot. Nenzen ugyanakkor arra is kitért, hogy mindazok, akik szeptember 15-e előtt megrendelik a B-Maxot, felszereltségi kategória függvényében 1000–2500 euró közötti kedvezményre is számíthatnak.

Az opciók között szerepelhet a légkondicionáló berendezés, az MP3 lejátszóként is működő rádiós CD-lejátszó, de lehet kérni parkolószenzort vagy szélvédőfűtőt is. A vezérigazgató szerint azért nyílik lehetőség ilyen mértékű kedvezmények biztosítására a romániai vásárlók számára, mivel amiatt, hogy Craiován készül a jármű, jóval olcsóbbak a szállítással járó költségek.

Jan Gijsen, a Ford Románia elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón fontosnak tartotta kiemelni, hogy az alkatrészek 45 százaléka Romániában készül, s ezt az arányt szeretnék fokozatosan 60 százalékra emelni.
Az előzetes számítások szerint idén 60 ezer Ford gurul ki a dél-romániai üzemből, jövőre pedig már az itt gyártott gépkocsik száma eléri a 105 ezret. Ennek a mennyiségnek a nagy részét a külföldi piacokra szánják.

A B-Max modellnek egyébként három típusa van: Ambiente, Trend, Titanium, amelyeket benzines és gázolajas motorral is meg lehet vásárolni. Az Ambiente ára 13 400 eurótól kezdődik, a Trendé 14 150-től, míg a legolcsóbb Titaniumért már legkevesebb 16 150 eurót kérnek el.
 Az első drive testekre egyébként júliustól nyílik lehetőség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés