Hirdetés

RMKT-vándorgyűlés: a román gazdaságot a fogyasztói optimizmus hajtja

Romániában a fogyasztói optimizmus a jelenlegi kiugró gazdasági fejlődés motorja, de a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) meg kellene erősödniük ahhoz, hogy az ország középtávon Európa egyik „kistigrisévé” váljon – állapították meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) 25. vándorgyűlésének előadói pénteken Bukarestben.

MTI

2016. október 14., 22:332016. október 14., 22:33

Az RMKT éves csúcsrendezvénye idén Románia gazdasági fejlődésének kilátásairól szól, a konferenciát mintegy 40 előadó és több mint 200 résztvevő jelenlétében tartják a román fővárosban.

Steven van Groningen, a Raifeissen Bank Románia elnök-vezérigazgatója szerint Romániának megvannak az adottságai, hogy az EU top 10-be kerüljön: ennek érdekében infrastruktúráját, és humántőkéjét kell fejlesztenie és a hatékonyság növelésére kell összpontosítania. Románia azonban egyelőre a 40 ezer befejezetlen infrastrukturális beruházás és a hatástanulmányok nélküli döntések országa, ahol a politikusok átgondolatlan törvényekkel és bankellenes hangulatkeltéssel veszélyeztetik a pénzintézetek működését – vélekedett a bankár.

Daradics Kinga, a Mol Románia vezérigazgatója úgy vélekedett: Romániát a lehetőségek országává teszik adottságai: altalajkincsei, növekedési kilátásai, fogyasztói optimizmusa, kérdés, hogy az adóterhek mérséklése, és a megnövekedett befektetői bizalom ötvöződik-e a fenntarthatósággal.

Dumitru Ion, a Kompass-DoingBusiness vezérigazgatója rámutatott: az évi 5-6 százalékos GDP-növekedés ellenére Romániában közel sem általános a derűlátás: tavaly minden cégalapításra 2,33 cégbezárás jutott és az ország 720 ezer cége közül kevesebb mint félmilliónak volt egyáltalán jövedelme. Évi tízmillió euró feletti forgalmat lebonyolító cég kevesebb mint 3000 van Romániában, de a kis és közepes vállalkozások száma sem sokkal haladja meg az ötvenezret. A szakember szerint akkor lesz csak jólét Romániában, ha a kkv-k megerősödnek, ehhez pedig a vállalkozók képzésére volna szükség, csökkenteni kell a gazdasági szférára nehezedő politikai befolyást, és programot kellene indítani az elvándorolt vendégmunkások hazacsábítására.

A vándorgyűlésen az RMKT Wesselényi Miklós-díjával tüntették ki Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét. Laudációjában Szécsi Kálmán, az RMKT tiszteletbeli elnöke rámutatott: Kató Béla a gazdaképzéseket szervező LAM Alapítvány és a LAM Mikrohitel Rt. létrehozásával, az egyházi ingatlanok visszaszerzésével és hasznosításával rengeteget tett a romániai magyarság gazdasági fejlődéséért.

A tiszteletbeli elnök maga is elismerésben részesül a jubileumi vándorgyűlés során. A szakmai egyesületet évekig vezető volt elnök a Magyar Közgazdász Társaság (MKT) Közgazdász Nagydíját veheti át a háromnapos bukaresti rendezvénysorozat záróakkordjaként, vasárnap.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés