Hirdetés

RCA: a kormány segítségére várnak a fuvarozók

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) drágulása miatt szerveztek hétfőn tiltakozó megmozdulást a kamionosok: Brassó körgyűrűjén lépésben haladva adtak hangot elégedetlenségüknek. 

Bálint Eszter

2016. július 25., 17:392016. július 25., 17:39

A forgalom akadályázásával az volt a céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet az ágazat gondjaira. Mint az egyik tiltakozó elmondta, azt nehezményezi, hogy az RCA-kötvények ára nagyon megnőtt: ő például 38 ezer lejt fizet kamionja után hat hónapra, miközben eddig 7000 lejt kellett.

Árszabályozást kérnek a kormánytól

A romániai fuvarozók egyesületei közben szintén hétfőn a kormányhoz fordultak gondjaikkal, kérve, hogy a kabinet rendeletben szabályozza a kötvények árát. „Kérjük a kormánytól, hogy fagyasszák be az RCA-díjszabásokat a Pénzügyi Felügyelet (ASF) által idén júniusra kiszámított átlagárak szintjén. Ezekről a díjszabásokról az ASF azt mondja, hogy pénzügyi stabilitást jelentenek, és a hatóság illetékeseinek nyilatkozata szerint új lendületet adhatnak a romániai RCA-piacnak. A kormány elrendelhet ideiglenes intézkedéseket, hogy elejét vegye az árak túlzott emelkedésének” – áll a fuvarozók felhívásában.

Ha kérésük teljesülne, a 3,5 tonnásnál kisebb teherautók után egy évre 1117 lej biztosítást kellene fizetni, 3,5 tonna és 7,5 tonna között 1966 lej lenne az RCA-kötvény, 7,5 és 16 tonna között 2207, 16 tonna felett pedig 8489 lejért lehetne megkötni a kötelező gépjármű-biztosítást. A személyszállító közlekedési eszközök esetében 18 férőhelyig 3210 lej, 18 és 40 hely között 4366 lej, míg az ennél nagyobb járművel esetében 3017 lej lenne a biztosítás. A fuvarozók egyesületei ugyanakkor azt szeretnék, ha a tarifák befagyasztását egy hat hónapig hatályos rendelettel szabályoznák, amit további, legtöbb három hónapos időszakokra meg lehetne hosszabbítani.

Amint arról korábban írtunk, a pénzügyi felügyelet számításai szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvények árának csökkenéséhez vezethet az ASF által a múlt hónap közepén bejelentett intézkedés: a tervezet szerint a biztosítóknak mintegy 10 százalékkal kevesebb hozzájárulást kellene fizetniük az eladott RCA-kötvények után.

Elkerülhetetlen volt a drágítás?

A szakemberek szerint egyébként a biztosítások piacán bekövetkezett jelentős drágulás annak tudható be, hogy a piaci szereplők többsége komoly anyagi gondokkal küzd éppen azért, mert eddig túlságosan olcsón kínálták a kötvényeket, s ez a céges politika pedig hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult. Többek között emiatt ment csődbe a sokáig piacvezető Astra biztosítótársaság is, az Euroins és a City Insurance pedig átszervezés alatt áll, amely főként a díjszabások növelését és a kötelező gépjármű-biztosítási kötvényektől való függetlenedést célozza. A Carpatica biztosító eközben egy lépésre áll attól, hogy megvonják működési engedélyét, miután két éven keresztül átszervezést hajtottak végre a társaságnál, januárban pedig a pénzügyi felügyelet – a tevékenységet egyelőre nem befolyásoló – megszorító intézkedéseket vezetett be a vállalkozásnál. 

A biztosítók is azzal érveltek a tavalyi év végén a drágulások szükségessége mellett, hogy a fuvarozó cégek óriási veszteséget okoznak számukra, százból 37 járművük ugyanis évente okoz valamilyen kárt, ezzel szemben a magánszemélyek esetében százból hat keveredik balesetbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés